Pesti Srácok

Ismét magyarellenes lépést tett Ukrajna

Ismét magyarellenes lépést tett Ukrajna

Berendelték mára a magyar külügyminisztériumba Ukrajna budapesti nagykövetét, miután Kelemen Hunorral, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Ungvárra tartó elnökével szombaton az ukrán határőrök közölték: kitiltották az országból. Menczer Tamás, a külgazdasági és külügyi tárca államtitkára közleményében azt írta: a sokadik elfogadhatatlan magyarellenes lépésnek tekintik Kijev döntését. Kelemen Hunor közösségi oldalán számolt be arról szombaton, hogy minden ok nélkül megtagadták az országba való belépést az ukrán hatóságok.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) vezetője román diplomata-útlevéllel a Záhony–Csap határátkelőn szeretett volna belépni Ukrajnába. Kelemen Hunor a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) megalapításának harmincadik évfordulója alkalmából szervezett ungvári ünnepségre utazott.

– írta Facebook-bejegyzésében Kelemen Hunor. A politikus értesítette az incidensről a román külügyminisztert, s ma panasszal fordul a bukaresti ukrán nagykövetséghez, és magyarázatot kér a történtekre.

PestiSracok facebook image

Közben megszólalt Ukrajna romá­niai külképviseletének vezetője is. Olekszander Bankov közösségi oldalán „abszolút kellemetlennek, de természetesnek” nevezte a helyzetet. Azt állította, hogy az RMDSZ elnökének Ukrajnából való kitiltása 2017. november 3-a óta van érvényben.

– idézte az erdélyi Krónika a diplomata bejegyzését. A nagykövet elismerte, hogy a határozat nem részletezte a döntés indoklását, de – mint fogalmazott – ez a gyakorlat „közös valamennyi európai országban”.

Kelemen Hunor a diplomata hozzászólására reagálva leszögezte: Olekszander Bankov valótlanságot állít, amikor azt mondja, hogy ő korábban magyar útlevéllel próbált belépni Ukrajnába. Közölte: az elmúlt húsz évben nem járt Ukrajnában, magyar útlevelet pedig sosem használt. Hozzátette: be tudja mutatni a szombati incidens dokumentumait, s arra kérte a bukaresti ukrán nagykövetet, hogy ő is mutassa be az állítólagos korábbi beutazást megtiltó hasonló dokumentumokat. Kelemen Hunor szerint a vele szemben foganatosított intézkedés megszegi a román–ukrán alapszerződést.

Brenzovics László, a KMKSZ elnöke elképesztőnek nevezte, s egyben határozottan elítélte a Kelemen Hunor elleni kijevi lépést. A kárpátaljai politikus azzal hozta összefüggésbe a kitiltást, hogy az RMDSZ vezetőjének neve is szerepel a Mirotvorec szélsőséges ukrán szervezet honlapjának „halállistáján”.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.