Pesti Srácok

Itt a hangfelvétel! - Ujhelyi és Tóth szerint a DK ellopja az ötleteiket, Gyurcsány Orbán helyett őket akarja legyőzni

Miközben Gyurcsány Ferencéket bírálják, hogy el akarják hódítani a szavazóikat, és ellopják az ötleteiket, az MSZP vezetői egyértelművé teszik, hogy 2022-re ők akarnak az ellenzék vezető ereje lenni — derül ki a Magyar Nemzet birtokába jutott felvételből, amelyet délután közzétett a Hír TV. Az egyik aktivista által rögzített hanganyag a szocialisták kampányeligazításán készült március végén. Ezen többek között szó esik arról is, hogy az LMP százezres szimpatizánsi körét a párt egykori tagjával, Jávor Benedekkel kell elhódítani.

„Kedves barátaim, kedves elvtársak!” – így köszöntik a mintegy kétszáz aktivistát, hálózatszervezőt és egymást az MSZP vezetői azon a március 29-én, az Általános Vállalkozási Főiskolán tartott megbeszélésen, amelyen elsősorban az európai parlamenti (EP), illetve az önkormányzati választással kapcsolatos kampánystratégiát vitatták meg. A csaknem négyórás eseményen az egyik aktivista által készített, és a Magyar Nemzethez eljuttatott hangfelvétel tanúsága szerint

Ez derül ki Tóth Bertalan szavaiból is, aki az ellenzéki pártokat, leginkább pedig a DK-t okolja azért, hogy nem valósult meg a „progresszív baloldal” közös EP-listája. Az MSZP elnöke az aktivistáknak, hálózatszervezőknek kijelenti:

PestiSracok facebook image

A DK-val kapcsolatban pedig úgy fogalmaz, hogy

Tóth Bertalan szerint

A MSZP elnöke ezután csípős megjegyzést tesz a DK teljesítményére, mondván,

Ujhelyi a híveknek: ti nyeritek meg nekünk a választást!

„Sziasztok, harcos csapat! Ti vagytok, akik megnyeritek nekünk a választást” – ezekkel a szavakkal próbálja meg hangulatba hozni a megjelenteket Ujhelyi István. Az MSZP EP-kampányának vezetője ugyancsak kiosztja Gyurcsány Ferencéket. Mint mondja,

De Ujhelyitől megkapja a magáért az LMP is, mondván, „teljesen zavaros”, hogy a párt mit képvisel, de a közvélemény-kutatók szerint azért van még mindig három-négy százalék körüli támogatottságuk, mert az emberek azt hiszik, hogy a tévében „reggeltől estig szereplő” Hadházy Ákos és Szél Bernadett még mindig az ő politikusuk. Ujhelyi szavaiból kiderül, hogy az LMP szavazótáborát a párt korábbi arcával, képviselőjével, a jelenleg párbeszédes Jávor Benedekkel szólítanák meg, „merthogy itt egy százezres tömegről beszélünk”. Az elhangzottak alapján Jávornak kifejezetten olyan helyekre szerveznek majd rendezvényeket, ahol az LMP támogatottsága még számottevő, azaz Szegedre, Pécsre, illetve Budapestre. Ujhelyi szerint „Bencének… az a dolga, hogy egy más, eddig ránk nem szavazó választói réteget hozzon be a közös listára.”

Forrás: Magyar Nemzet/Hír TV; Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.