Pesti Srácok

Kásler: Az egészség megőrzése a legfontosabb cél

null

Az egészség megőrzése a legfontosabb cél, ennek érdekében dolgoztuk ki a nemzeti egészségügyi programokat - mondta az emberi erőforrások minisztere a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában hétfőn.

Kásler Miklós elmondta: az öt program és a Népegészségügyi Program célja, hogy az emberek minél hosszabb ideig éljenek egészségben, a betegségek minél később alakuljanak ki, és korai stádiumban legyenek felismerve. Hozzátette: ezek a prevenciót szolgáló programok széleskörűek, hiszen a gyermekkortól az időskorig minden korosztályt érintenek. Az új egészségkultúra küszöbén állunk, amely elsősorban a megelőzésre, a betegségek elkerülésére, az egészségben töltött évek meghosszabbítására épül - mondta. A miniszter kiemelte, hogy a kormány 2010 óta 11,5 ezer milliárd forintot fordított az egészségügyre; ebben az évben ez az összeg 1700 milliárd forint lesz, és számos fejlesztés történt és történik folyamatosan az ágazatban. Az elmúlt két-három hétben is több fejlesztést adtunk át az országban, például Zalaegerszegen új kardiológiai és szívsebészeti centrum avatására került sor, vagy említsük meg a szombathelyi onkológiai ellátást fejlesztő beruházást, és beszéljünk az új onkológiai központról, ami Salgótarjánban épül 13 milliárd forintból. A mai napon pedig új CT-készüléket adunk át a törökbálinti Tüdőgyógyintézetben - mondta a miniszter.

A méhnyakszűrés 1994-es bevezetését 2002-ben követte az emlőszűrés, az első Orbán-kormány idején, és a negyedik Orbán-kormány alatt, 2018 novemberében vezettük be a vastag-végbélszűrést - közölte. A tavaly ősszel indult vastagbélszűrésről Kásler Miklós elmondta: eddig 220 ezer meghívólevelet juttattak el a lakosokhoz, több, mint kétezer háziorvos vesz részt a programban, akik közül eddig 1652 háziorvossal együttműködési megállapodást is kötöttek, és 63 ezer mintát küldtek be a laboratóriumokba minden megyéből és a fővárosból. A folyamatban lévő vizsgálatok során eddig 32 korai stádiumú daganatot fedeztek el. A következő két év alatt 2,5 millió 50-70 év közötti ember szűrését tervezik - tette hozzá. A "Három generációval az egészségért" prevencióra ösztönző programban felnőttek és/vagy gyermekek ellátását végző háziorvosi praxisok, illetve ilyen praxisokat működtető önkormányzatok társulásai pályázhattak 5,4 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásra. Közel 200 pályázat érkezett be, és 81 praxisközösség nyert átlagosan 67 millió forintot - mondta.

A miniszter az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorban arról beszélt: szeretnék az emberekkel megértetni, hogy az egészség érték mind az egyén, mind a család, mind a társadalom számára. Az embereket rá kell vezetni az egészségtelen életmód elkerülésére, arra, hogy a károsító tényezők, mint például a túlsúly, a dohányzás, a drogok, az alkoholfogyasztás elkerülésével életéveket nyerhetünk - közölte. Megjegyezte: az életmód, az életkörülmények nagyban meghatározzák az életminőséget, ehhez az egészségügy csak tizenegynéhány százalékban járul hozzá. A magyar védőoltási rendszerről szólva kifejtette: Magyarország a védőoltások tekintetében "világhatalom", a szeptemberben bevezetendő bárányhimlő elleni vakcina lesz a tizenkettedik, amelyet beemelnek a kötelező védőoltások közé. Ez utóbbira 1,3 milliárd forint a költségvetési forrás, a kötelező vakcinákra évente nagyjából 10 milliárd forintot költ az állam - mondta Kásler Miklós.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.