Pesti Srácok

Kásler Miklós tovább erősítené a lakosság egészségtudatosságát

null

Lezárult az alapellátást erősítő Három generációval az egészségért pályázat, amelyen 81 praxisközösség nyert támogatást - közölte az emberi erőforrások minisztere pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.

Kásler Miklós felidézte: 5,4 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásra pályázhattak a felnőtteket és gyerekeket ellátó praxisok, praxisközösségek. A felhívásra 200 pályázat érkezett, a 81 támogatott átlagosan 67 millió forintos támogatásban részesült - ismertette a miniszter. Kásler Miklós elmondta: a pályázat célja a prevenció, a szív- és érrendszeri betegségek megelőzése, a rizikófaktorok felmérése, a lakosság egészségtudatosságának erősítése, az onkológiai szűréseken való részvétel növelése, valamint a gyerekek egészséges életre nevelése.

Horváth Ildikó, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyért felelős államtitkára kiemelte: a 81 nyertes praxisközösségben 465 háziorvos dolgozik, akik még jobb munkát tudnak majd végezni az egészségfejlesztés és betegségmegelőzés terén a helyiek igényeihez igazodva. A pályázatnak köszönhetően nyártól már 130 praxisközösség működik az országban, amelyek 1,2 millió embert látnak el; ez jelentősen erősíti az alapellátást - tette hozzá.

Elmondta: a pályázat nyertesei együttműködnek majd dietetikusokkal, gyógytornászokkal, pszichológusokkal, védőnőkkel, szakellátókkal, egészségfejlesztési irodákkal, a Gottsegen György Kardiológiai Intézet pedig módszertani támogatást nyújt majd. Fontosnak tartják továbbá a szív- és érrendszeri szűrővizsgálatokat is a 40–65 évesek korcsoportjában - fűzte hozzá.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.