Pesti Srácok

Kásler: Új egészségkultúrát szeretnénk megvalósítani

null

Új egészségkultúrát szeretnénk Magyarországon megvalósítani, ami elsősorban a megelőzésre, a betegségek elkerülésére, az egészségben töltött évek meghosszabbítására támaszkodik - közölte az emberi erőforrások minisztere hétfőn Zalaegerszegen.

Kásler Miklós a Zala Megyei Szent Rafael Kórház új kardiológiai és szívsebészeti centrumának avatásán arról beszélt, hogy tavaly, a kormány megalakulása utáni első hónapban elkészült az az öt nemzeti egészségügyi program, amely "a legsúlyosabb, a legtöbb halált és a legtöbb megnyomorodást okozó betegségre" vonatkozik.

- jelezte a miniszter. Mint hozzátette: a központi régióban 700 millió forint beruházással fejleszti a kormány az ellátó rendszert, köztük az országos intézeteket, az egyetemi intézményeket, a kórházakat és a járóbeteg-szakrendelőket. "Zalaegerszeg a példa arra, hogy nem fejeződött be 500 milliárd forinttal a vidékfejlesztés", hiszen ezen túlmenően korszerűsítették a zalai kardiológiai, szívsebészeti egységet, a következő lépésben pedig Salgótarjánban folytatódnak a fejlesztések, az egyetlen olyan megyeszékhelyen, ahol eddig nem volt onkológiai centrum.

PestiSracok facebook image

A miniszter különösen fontosnak nevezte, hogy a leggyakoribb halálok, a keringési betegségek esetében korszerű ellátó hálózat működjön, az országos intézet szakmailag és eszközeiben, műszereiben, szakembereit tekintve egyaránt felkészült legyen, s mindehhez lényeges az országban meglévő 12 onkológiai centrum, illetve a teljes hálózat. Kásler Miklós úgy fogalmazott, hogy a keringési betegségek ellátása az alapellátásban, sőt előtte, a nevelési rendszerben, az óvodában kezdődik, hiszen a gyerekeket egészséges életmódra kell szoktatni.

- mondta.

- jelentette ki a miniszter.

Halász Gabriella, a kórház főigazgatója elmondta: a beruházás jóvoltából korszerűbb, nagyobb alapterületű helyre került az onkológia, a pulmonológia és a kardiológiai rehabilitáció is a pózvai külső kórházból, így mára minden magas diagnosztikai igényű és intenzív ellátást igénylő részleg a központi telephelyen kapott helyet.

- fűzte hozzá.

Vigh László, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt mondta: az elmúlt években összesen mintegy kilencmilliárd forint értékű beruházás valósult meg a zalaegerszegi kórházban.

- sorolta.

Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere (Fidesz-KDNP) megemlítette: bár a város soha nem volt fenntartója a kórháznak, de egy megyeszékhelynek egyáltalán nem mindegy, hogy milyen állapotban van az egészségügyi intézménye, ezért is támogatnak minden szükséges fejlesztést.

- fogalmazott

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Varga György

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.