Pesti Srácok

Kerületi vizsgálóbizottságot kaphat húsvétra Karácsony Gergely

null

Jövő héten megkezdheti munkáját az a Fidesz által kezdeményezett kerületi bizottság, amely a Karácsony Gergely (Párbeszéd) polgármester fémjelezte zuglói parkolási botrányt vizsgálhatja ki. A kormánypárti képviselők által kezdeményezett rendkívüli testületi ülésen meg akarják vitatni a Közbeszerzési Döntőbizottság kerületi parkolási közbeszerzésekkel kapcsolatos határozatában foglaltakat is.

Várhatóan még húsvét előtt, a jövő héten esedékes rendkívüli önkormányzati képviselő-testületi ülésen megalakulhat a Karácsony Gergely polgármester jegyezte, az MSZP által erőltetett milliárdos veszteséget termelő zuglói parkolási szerződéseket vizsgáló bizottság, amely többféle szakértőt is meghallgatna a témakörben – írta a Magyar Nemzet. A kerület fideszes képviselői a hét elején adták be a kezdeményezést, az ülést két héten belül kell összehívni, az összehívásról pedig a polgármesternek tájékoztatnia kell a képviselőket. A lap úgy tudja, az ülésen tisztázni akarják, hogy mit tartalmaz a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) napokban közzétett határozata, valamint hogy jogszerű keretek között folyik-e a közbeszerzés, hiszen a képviselők nem kaptak írásbeli tájékoztatást a dokumentumról. A KDB a napokban végzéssel szüntetett meg egy jogorvoslati eljárást, amelyet a XIV. kerület önkormányzatával szemben indított nem sokkal korábban, mivel kiderült, hogy a Karácsony Gergely által vezetett hivatal a botrányos előzmények után január­ban egy újabb, 412 milliós közbeszerzést írt ki, amelyre csak a C-Ware Kft. jelentkezett. A tender ugyanúgy parkolóautomaták beszerzésére, üzembe helyezésére, üzemeltetésére irányult, mint a korábbi alkalommal.

Veszteséges parkolásra van pénz, de a bölcsődei dolgozóknak nem jut több Zuglóban

Az önkormányzat belső viszonyait jól ismerő forrás a Magyar Nemzetet arról is tájékoztatta, hogy bár a kerület jegyzője jogszerűnek találta a parkolási tendereket, a KDB a határozatában arra szólította fel az önkormányzatot, hogy pontosítsa a nem megfelelően kiírt közbeszerzést, és bizonyítsa be: csakis a szóban forgó vállalkozótól vásárolható meg a pályázat tárgya. Karácsonyék igazolhatták, hogy a rendkívül korszerű, de drágán fenntartható – havi hatvankilencezer forint az üzemben tartásuk – gépek műszaki kiszolgálását továbbra is ugyanazzal a társasággal végeztetnék, amellyel korábban is szerződött a kerület. Ugyanakkor mégis spórolhat Zugló: a közlekedési táblák kirakását és a parkolóhelyek felfestését – mivel azt nemcsak a gépeket szállító cég képes elvégezni – kivehetik a közbeszerzésből. Mint azt a Magyar Nemzet Várnai László, a Civil­Zugló Egyesület önkormányzati képviselőjének blogbejegyzése alapján már megírta: míg az órák ürítése, karbantartása havi húszmilliós tétel, addig a parkolóőrök alkalmazása ötvenmilliót visz el a havi százmillió forintos parkolási bevételből. Bár a napirendi pontokat a polgármester határozza meg, a rendkívüli ülésen foglalkozni kell azzal a folyamatos problémával, hogy a kerület óvodai és bölcsődei dolgozóinak béren kívüli juttatásai jelentősen elmaradnak a főváros más részein nyújtottaktól, így a pedagógusok a körülmények miatt inkább a szomszédos városrészekben keresnek munkát.

PestiSracok facebook image

Kocsis Máté szerint Karácsony Gergelyt anyagi felelősség terheli

A zuglóiak „alkalmatlansági adót” kénytelenek fizetni a polgármesterük után. A napokban derült ki, hogy újabb egymillió forintba került Zuglónak Karácsony Gergely alkalmatlansága, mivel a Közbeszerzési Döntőbizottság megbüntette a helyi önkormányzatot a botrányos parkolási közbeszerzés miatt. Karácsony Gergely viselje a felelősséget és a saját fizetéséből tegye vissza a kerület kasszájába a pénzt!írta pénteki Facebook-bejegyzésében Kocsis Máté, a Fidesz országgyűlési frakciójának vezetője.

Forrás: Magyar Nemzet/Facebook; Fotó: MTI/Mohai Balázs

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.