Pesti Srácok

Lemondott Kárpátalja kormányzója Porosenko veresége után

null

Benyújtotta lemondását Petro Porosenko hivatalban lévő ukrán elnöknek Hennagyij Moszkal, a Kárpátalja megyei állami közigazgatási hivatal elnöke - adták hírük kedden kárpátaljai hírportálok.

A kormányzó hivatalos honlapján közzétett felmondás szövege szerint a jelenleg szabadságon lévő Hennagyij Moszkal önszántából kérte felmentését tisztségéből az államfőtől. Hennagyij Moszkal, aki 2015 júliusától töltötte be a megyevezetői tisztséget, a vasárnap befejeződött ukrán elnökválasztás idején Porosenko kárpátaljai kampánytörzsét irányította. A megyében a választás mindkét fordulójában országosan a legalacsonyabb részvételt mérték, és mindkét alkalommal Volodimir Zelenszkij megválasztott ukrán elnök nyerte a voksolást.

Az uzhorod.net.ua ungvári hírportálon kedden megjelent interjújában Hennagyij Moszkal, aki az elmúlt években - sokszor Kijevvel is szembemenve - következetesen kiállt a kárpátaljai magyarság mellett, elmondta: nem tartja tragédiának az elnökválasztás eredményét. Szerinte a tragédiát a lakosság megalapozatlan elvárásai jelentik majd. A kárpátaljai helyzettel kapcsolatban kifejtette, hogy nem emlékszik a jelenlegihez hasonlóan nehéz évre, hiszen a 76 százalékban dotált megye idén még alig kapott valamit a központi költségvetésből.

Forrás: MTI; Fotó: kárpátalja.ma
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.