Pesti Srácok

Magosz: A migránsok javára csökkentenék uniós bürokraták az agrártámogatásokat

null

A magyar gazdák a leghatározottabban tiltakoznak az uniós agrártámogatások csökkentése és az ellen, hogy az így felszabaduló forrásokat a migránsok ellátására fordítsa Brüsszel - mondta a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke csütörtökön, budapesti sajtótájékoztatóján. Jakab István hangsúlyozta: a bizottság költségvetéssel összefüggő dokumentumaiból kiolvasható, hogy miközben a 27 tagállam közös agrárpolitikájára jutó források reálértéken 16,5 százalékkal csökkennének, addig a migránsok szociális ellátásra, beilleszkedésére az eddigi 10 milliárd euró helyett 32 milliárdot fordítanának.

Jakab István ismertette: már csaknem 174 ezren írták alá a Magosz és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara közös petícióját, amelyet az új Európai Bizottságnak, valamint az Európai Parlament és annak agrárbizottsága elnökének nyújtanak majd át.

- mondta Jakab István arra reagálva, hogy a napokban az Európai Bizottság magyarországi képviselete cáfolni kívánta a Magosz álláspontját a csökkentésről és annak mértékéről. Jakab István kijelentette: a bizottság költségvetéssel összefüggő dokumentumaiból kiolvasható, hogy miközben a 27 tagállam közös agrárpolitikájára jutó források jelentős mértékben, reálértéken 16,5 százalékkal csökkennének - 388 milliárd euróról 324 milliárdra -, addig a migránsok szociális ellátására, beilleszkedésére az eddigi 10 milliárd euró helyett 32 milliárdot fordítanának.

PestiSracok facebook image

- fogalmazott Jakab István. Csaknem tucatnyi agrárfórum tapasztalatait ismertetve hozzátette: a magyar gazdák szerint azonban ez durva lefaragása az eddigi forrásoknak. Jakab István, aki egyben az Országgyűlés fideszes alelnöke is, hangot adott meggyőződésének, amely szerint a migránsok helyett a magyar gazdák felzárkózását kellene támogatni. Kijelentette: aláírásgyűjtésüket, amelyhez a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara is csatlakozott, az interneten is folytatják.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.