Pesti Srácok

Magyarország segít minden kereszténynek - megalakult a Hungary Helps ügynökség

Magyarország segít minden kereszténynek - megalakult a Hungary Helps ügynökség

Megalakult a Hungary Helps ügynökség. A Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps program megvalósításáért felelős államtitkárságának keretében működő új ügynökség feladata lesz az üldözött keresztényeket segítő programok koordinálása - közölte Azbej Tristan kedden Budapesten.

Azbej Tristan sajtótájékoztatón elmondta: mivel az általa vezetett államtitkárság egyre több támogató programot működtet, szükségessé vált egy ügynökség létrehozása kifejezetten a programok lebonyolítására és ellenőrzésére, az átláthatóság biztosítására és a hatékonyság mérésére.

- tette hozzá. Azbej Tristan beszélt arról is, hogy a 2017-ben indított Hungary Helps program keretében az elmúlt két évben több, mint 8 milliárd forint támogatást biztosítottak az üldözött keresztények megmaradásának segítésére: 35 ezer ember helyben maradását, illetve hazatérését segítették közvetlenül. Emellett vannak más minisztériumoknak is humanitárius és nemzetközi fejlesztési programjaik, továbbá két ösztöndíjprogram, a Stipendium Hungaricum és a kifejezetten keresztény fiatalok számára meghirdetett ösztöndíjprogram keretében is tanulnak válság sújtotta övezetből érkező fiatalok magyarországi egyetemeken.

PestiSracok facebook image

Az államtitkár elmondta: öt közel-keleti és két szub-szaharai országban vannak programjaik, amelyek közül kiemelkedik az észak-iraki Tell-Aszkuf városának újjáépítése. A Ninivei-fennsíkon lévő településről 2014-ben 1300 keresztény család menekült el, és a településen több, mint 900 épület sérült vagy semmisült meg. A magyar kormány 580 millió forintos adománya elég volt a káld katolikus egyháznak ahhoz, hogy újjáépítsék a várost, melynek eredményeképpen az 1300 családból 1000 hazatért.

- fogalmazott. Hozzátette: ez nehéz diplomáciai munka, de 2018 decemberében sikerült együttműködési megállapodást kötniük az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynökségével (USAID), illetve folyamatosan keresik az európai partnereket is. Terveik szerint a Hungary Helps-ből idővel V4 Helps, sőt, akár EU Helps is lehet majd. A lengyel-magyar együttműködés már meg is valósult, a két ország közösen támogat egy közel-keleti ortodox árvaházat - jegyezte meg Azbej Tristan.

Márki Gábor ismertette: az ügynökségnek három fő feladata lesz. Egyrészt koordinálja a magyar kormány valamennyi humanitárius segítségnyújtását, különös tekintettel a katasztrófák esetén biztosított azonnali segítségnyújtásra. Másrészt "teljes körűen megvalósítja a kormány üldözött keresztényeket és más vallási közösségeket segítő programjait". Harmadrészt részt vesz a Külgazdasági és Külügyminisztérium által koordinált nemzetközi fejlesztéspolitikai célkitűzések megvalósításában is.

Az MTI-nek Márki Gábor elmondta: a húsz emberrel működő ügynökség dolga lesz a kormány döntése értelmében támogatott programokhoz megtalálni a partnereket - jellemzően nem nagy nemzetközi segélyszervezeteket, hanem kis helyi szervezeteket, egyházakat, amelyekkel együtt tudnak működni a támogatás helyszínén. Ugyancsak az ügynökség ellenőrzi majd a programok megvalósulását és a pénzügyi elszámolást.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.