Pesti Srácok

Mégsem vándorolnak ki tömegesen a magyarok Angliába, a bevándorlási egyenleg mínuszba ment át

null

Minimálisra csökkent az újonnan érkező külföldi EU-munkaerő hozzájárulása a nagy-britanniai munkavállalói állomány bővüléséhez a brit EU-tagságról tartott népszavazás óta. A 2016 júniusában tartott referendumon a résztvevők szűk, 51,89 százalékos többsége a kilépésre voksolt.

Alok Sharma, a brit munkaügyi minisztérium foglalkoztatási államtitkára a The Daily Telegraph című konzervatív brit napilap hétfői kiadásának nyilatkozva elmondta, hogy a brit munkavállalói állomány a népszavazás óta több, mint egymillióval bővült, de a többi EU-tagországból érkezők nettó hozzájárulása e növekedéshez nem érte el a 35 ezer főt ugyanebben az időszakban. Az államtitkár felidézte, hogy az EU-népszavazás előtti két évben több, mint 410 ezer külföldi EU-munkavállaló érkezett Nagy-Britanniába. Ez azt jelenti, hogy 2014 és 2016 között a brit foglalkoztatás bővülésének több, mint 45 százalékát az EU-társállamokból érkező munkavállalók adták.

A meredek ívű csökkenési folyamatot a hivatalos statisztikai kimutatások is jelzik

A brit statisztikai hivatal (ONS) félévente összeállított visszatekintő becsléseinek legutóbbi kiadása szerint nettó 57 ezer főre - tízévi mélypontra - csökkent a tavalyi harmadik negyedév végéig terjedő egy évben a tartós letelepülési és munkavállalási szándékkal Nagy-Britanniába érkező külföldi EU-állampolgárok száma, nem kis részben azért, mert a közép- és kelet-európai EU-tagországok állampolgárai közül többen távoztak, mint ahányan érkeztek. Az ONS ismertetése szerint a vizsgált időszakban 202 ezren érkeztek letelepedési céllal más EU-országokból, és 145 ezer külföldi EU-állampolgár távozott végleg Nagy-Britanniából. Az Európai Unióba 2004-ben felvett nyolc közép- és kelet-európai tagállam, köztük Magyarország nagy-britanniai bevándorlási mérlege a teljes EU-adatsoron belül negatív: ezekből az országokból 38 ezren érkeztek, viszont 53 ezren távoztak Nagy-Britanniából, vagyis a keleti EU-tagországok nettó bevándorlási egyenlege mínusz 15 ezer volt a vizsgált tizenkét havi időszakban. A teljes EU-bevándorlási mérlegen belül a közép- és kelet-európai EU-országcsoport az egyetlen, amelynek nettó nagy-britanniai bevándorlási egyenlege negatív.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/archív

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.