Pesti Srácok

Mirkóczki Ádám beismerte, hogy zárt körben antiszemita, rasszista kijelentéseket tett

null

A Jobbik országgyűlési képviselője, kommunikációs igazgatója egy vasárnapi lapinterjúban beszélt erről. Mirkóczki Ádám arra számít, hogy ha ezekről az alkalmakról készültek felvételek, akkor azok nyilvánosságra fognak kerülni. Ennél többet viszont nem árult el, így nem derült ki, milyen „kellemetlen” dolgokat mondott – írja az Origo.

Mirkóczki Ádám, a Jobbik kommunikációs igazgatója és parlamenti képviselője vasárnap az Egri Színnek adott interjút, amelyben beismerte, hogy korábban többször tett zárt körben antiszemita/rasszista megjegyzéseket. Az egri polgármesteri széket – valamennyi ellenzéki párt támogatásával – megcélzó politikus szerint ha ezekről az alkalmakról készültek hangfelvételek, akkor azok idővel elő fognak kerülni. Azt nem árulta el, hogy miket mondott pontosan, annyi viszont kiderült mondataiból, hogy ezek a gondolatok támadási felületet jelentenek ellene.

– nyilatkozta az ellenzéki politikus. Ismert, Mirkóczki pártjának egyik legszélsőségesebb politikusaként pár éve az ellen a javaslat ellen szólalt fel az Országgyűlésben, amely megemelte volna a holokauszttúlélők életjáradékát.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki a politikus, aki piros ultinak tartja a holokausztot. Ennél már csak a reakciója volt sajátosabb: pár napja a Hír TV-nek nyilatkozva védelmébe vette a tipikusan antiszemita gondolatokat. Válaszából kiderült, hogy a holokausztot „releváns kérdésnek” tartja, amit nem lehet megbolygatni, még „jó szándékkal” sem. Erősen kérdéses, hogyan lehet kritikus alapról megbolygatni a hatmillió ember halálával végződő zsidóellenes népirtást és az annak túlélőinek életjáradék-növelését célzó javaslatot, mindenesetre a következőképpen fogalmazott Mirkóczki:

Forrás: Origo; Fotó: MTI/Soós Lajos

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.