hangfelvételek
Fenyő-gyilkosság – Gyárfás szerint a nyelvész szakértő börtönbe akarja juttatni őt
A Portik Tamás és Gyárfás Tamás közötti, a Portik által titokban rögzített beszélgetések elemzésével folytatódott szerdán a több mint huszonhárom éve elkövetett Fenyő-gyilkosság miatt indított büntetőper a Fővárosi Törvényszéken. A korábbi tárgyalásokhoz hasonlóan Gyárfás azt igyekezett bizonyítani, hogy a felvételeket elemző nyelvészeti szakvélemény következtetései hamisak. A Gyárfáshoz hasonlóan az ügyben felbujtással vádolt Portik Tamás szerdán közölte: vannak olyan rögzített hangfelvételek, amelyeken Princz Gáborral, a Postabank korábban elhunyt vezérigazgatójával, valamint az ebben az ügyben is nyomozó Kovács Lajossal, az ORFK úgynevezett döglött ügyek osztályának vezetőjével beszélget. Sőt, olyan felvétel is van, amelyen a szintén elhunyt Kiss Ernő volt dandártábornokkal, volt XIII. kerületi rendőrfőkapitánnyal beszél. Hogy ezek hol vannak, arra azonban Portik nem volt hajlandó válaszolni.Fenyő-gyilkosság – Gyárfásék szerint a nyelvész szakértő a vádat akarja alátámasztani
Önellentmondásos, kompetencián túli, a tényekkel ellentétes megállapításokat tartalmaz, feltételezéseken alapul, nélkülözi az alapvető logikai összefüggéseket, emellett a független véleményalkotás helyett a vádiratot kívánja alátámasztani – ez a véleménye Gyárfás Tamás védőjének a nyelvész szakértő jelentéséről, amelyet a Fenyő-gyilkosság miatt indított büntetőperben csütörtökön ismertetett Zamecsnik Péter a Fővárosi Törvényszéken. A bíróság szerint az ügy másik vádlottja, Portik Tamás azon kijelentése is kétséges, amely szerint egykori mentora, Drobilich Gábor mellett a rendőrség kérte fel arra, hogy gyűjtsön terhelő adatokat az ügyben Gyárfásra, illetve a Postabank volt elnökére, Princz Gáborra.Fenyő-gyilkosság – Gyárfás úgy tartott Portiktól, hogy közben nem vette őt komolyan
Azért teljesítette Portik Tamás szinte összes kérését, és avatta be magánélete titkaiba is, mert – a bíró szerint – rutinos kommunikátorként így altatta üzlettársát – értelmezte az ügyész a Fenyő-gyilkosság büntetőperének hétfői tárgyalásán az egyik feltételezett felbujtó, Gyárfás Tamás szavait, Gyárfás ugyanakkor tagadta, hogy kedvezett volna Portiknak. A Fővárosi Törvényszéken folytatott eljárás mostani szakaszában az ügyészség és a bíróság Gyárfás és Portik egykori viszonyát igyekszik feltárni, illetve értelmezni azokat a hangfelvételeket, amelyeket Portik rögzített titokban, és amelyek kettejük beszélgetéseit tartalmazzák. A vádhatóság és a bíróság számos ellentmondásra hívta fel már a figyelmet Gyárfás Tamás vallomásainak kapcsán, ezek egyike, hogy a vádlott tartott Portiktól, vagy egy másik verzió szerint nem vette komolyan. Gyárfás szerint ezek nem zárják ki egymást, az ügyész ezt hétfőn úgy összegezte: úgy tartott társától, hogy nem vette őt komolyan.Lackner Csaba ezt is előre megmondta: valóban távozott az építési irodavezető, a hangfelvételek egyik fontos szereplője
December elsejei határidővel, közös megegyezéssel távozott az építési irodavezetői pozícióból Guzmics Zsombor. Ezzel a Magyar Nemzet szerint a kispesti hangfelvételek egy újabb jóslata vált valóra. A kispesti vagyonkezelő vezetőjének a fizetését is megduplázták, amit ugyancsak előrejelzett a felvételeken az ex-szocialista képviselő. A kerület Építéshatósági és Városüzemeltetési Irodájának irodavezetőjéről azt „jósolta”, hogy a választások után fog távozni, részben azért, mert ő is egy „éhes fiatalember”, Gajda Péter polgármester pedig attól tart, hogy a Guzmics-félék „ráégnek”. Guzmics Zsombor a lapnak azt nyilatkozta: csak azért távozik, mert 2020 tavaszától megszűnik a jelenlegi rendszer, és az építéshatósági feladatok a területi közigazgatáshoz kerülnek. Azt is tagadta, ami a Magyar Nemzet korábbi cikkeiben szerepel, miszerint 2010 környékén egy nagy családi házat épített.Van azért következménye is a kispesti szoci korrupciós botránynak: kétszeresére emelte a polgármester „Mr. negyven százalék” fizetését
Nem lehet már azzal illetni az MSZP-t, hogy következmények nélküli párt lenne, ahogy azzal sem, hogy bármelyik elvtársukat az út szélén hagynák, miután kiderült: a kispesti korrupciós botrány egyik főszereplője, a „Mr. negyven százalékként” is ismert Kránitz Krisztián fizetését nemrég a kétszeresére emelte Gajda Péter polgármester, így az már havonta meghaladja a bruttó egymillió forintot. A törődés érthető, hiszen Kránitzot nem indították az önkormányzati választáson, így a kerületi vagyonkezelő újabb öt évre kinevezett vezetőjeként kénytelen volt félmillió forintból tengődni október óta. Kránitz volt az, akiről a botrány másik kiemelt szereplője, Lackner Csaba azt állította, hogy egy vélhetően korrupciós ügyletből a Krinyónak tizenkétmillió, míg Gajdának csak hárommillió forint jutott.Egy kiszivárgott hangfelvétel szerint tízmillió forintért cserélhettek gazdát a Borkai-fotók
Az RTL Klub Híradójának birtokába jutott több olyan, a Borkai-ügyhöz kapcsolódó hangfelvétel, amit titokban rögzítettek. Készítőjük szerint ezeken Póczik József, volt válogatott labdarúgó beszél a Borkai Zsoltról készült intim fotókkal kapcsolatban arról, hogy 10 millió forintot kért Rákosfalvy Zoltántól az anyagokért cserébe.Mirkóczki Ádám beismerte, hogy zárt körben antiszemita, rasszista kijelentéseket tett
A Jobbik országgyűlési képviselője, kommunikációs igazgatója egy vasárnapi lapinterjúban beszélt erről. Mirkóczki Ádám arra számít, hogy ha ezekről az alkalmakról készültek felvételek, akkor azok nyilvánosságra fognak kerülni. Ennél többet viszont nem árult el, így nem derült ki, milyen „kellemetlen” dolgokat mondott – írja az Origo.Újabb bűnügyeket oldhatnak meg Portik összegyűjtött hangfelvételei
A Fenyő-ügyön kívül még legalább három, eddig megoldatlan alvilági leszámolással kapcsolatban találhattak bizonyítékokat a Portik Tamás-féle, harminckét papírzsáknyi hangfelvételt elemző nyomozók. A Magyar Nemzet értesülése szerint egy eltűnt olajos vállalkozó, Seres Zoltán, valamint Radics Attila és családja meggyilkolása oldódhat meg hamarosan.Fenyő-gyilkosság – Komolyan tartott Portiktól Gyárfás
Komolyan tartott Portik Tamástól Gyárfás Tamás – ez következtethető ki abból a hatósági leiratból, amelyet a volt olajos bűnöző titokban rögzített hangfelvételei alapján készítettek a nyomozóhatóságok. Az Index birtokába jutott dokumentum tanúsága szerint Portik mindenáron ki akart csikarni barátjából egy olyan mondatot, amellyel Gyárfást összefüggésbe hozhatta volna a Fenyő-gyilkossággal. Jelenleg mindkettejüket azzal gyanúsítják, hogy megbízást adtak a médiamágnás megölésére, így lehet, hogy Portik paranoiája – az, hogy minden beszélgetését felvette – végül ellene szolgáltat bizonyítékokat.Ajánljuk még