Pesti Srácok

Újabb bűnügyeket oldhatnak meg Portik összegyűjtött hangfelvételei

null

A Fenyő-ügyön kívül még legalább három, eddig megoldatlan alvilági leszámolással kapcsolatban találhattak bizonyítékokat a Portik Tamás-féle, harminckét papírzsáknyi hangfelvételt elemző nyomozók. A Magyar Nemzet értesülése szerint egy eltűnt olajos vállalkozó, Seres Zoltán, valamint Radics Attila és családja meggyilkolása oldódhat meg hamarosan.

Aranybányának bizonyulnak a Portik-hangfelvételek a nyomozók számára; a Magyar Nemzet értesülése szerint egyre több olyan új információval szembesülnek a felvételeket elemzők, amelyek nemcsak a Fenyő-gyilkosság még elvarratlan szálait fejtik fel, hanem régi ügyek megoldását is segítik. Mint ismert, a tavaly december elején, a Gyárfás Tamás újabb megzsarolása nyomán indított vizsgálat során házkutatásokat tartottak, majd az ország nyolc különböző helyszínéről előkerült összesen harminckét papírzsáknyi hanghordozó: floppyk, kazetták, pendrive-ok. A legalább húsz éven át rögzített hanganyagokat Portik Tamás vehette fel. A több száz órányi felvételből első körben kiemelkedtek a Farkasréti temetőben találtak. Ezek a kiváló minőségű és vágatlan felvételek kivétel nélkül a Portik Tamás és Gyárfás Tamás között évek során lezajlott beszélgetéseket őrizték meg. Ezek eredetileg a lefoglalt kisteherautónyi hangfelvétel részei voltak, ám Gyárfás Tamás zsarolói 2017-ben különválogatták a többitől. A nyomozás adatai szerint azért, hogy a felvételekből kivágott mondatokkal gyakorolhassanak nyomást a sportvezetőre. A Magyar Nemzet úgy tudja: Dósa András, az MSZP volt tagozatvezetője és társai a temetőben megtalált hanganyag alapján úgymond tárolási díjat kértek a felvételekért.

Tisztázódhat a Fenyő-gyilkosság háttere

A kilencvenes évek maffiaügyeiben eljárást folytató Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) és az őket segítő Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) derítette ki, hogy Portik Tamás évtizedekkel korábbi üzlettársa, Dósa és a vele kapcsolatban álló, az Energol-vezérhez ugyancsak köthető személyek tavaly nyár végén – a 2017-ben megkezdett zsarolási kísérlet fent említett folytatásaként – e-mailben, német álnéven bejelentkezve többször is megkeresték a Fenyő-ügyben felbujtással gyanúsított Gyárfás Tamás ügyvédjét, Bánáti Jánost, hogy rendelkeznek a Gyárfás–Portik-hangfelvételek vágatlan verziójával. A temetőben megtalált Portik–Gyárfás-beszélgetések zöme a Fenyő-merénylettel függ össze, és a nyomozók szerint erősítik mind a Portik, mind a Gyárfás elleni alapos gyanút. A sportvezetőt tavaly áprilisban gyanúsították meg azzal, hogy ő bujtotta fel Portikot, hogy ölesse meg Fenyő János médiavállalkozót. A gyilkosságért a szlovák bérgyilkost, Jozef Roháčot ítélték el, akit az Aranykéz utcai robbantásért és Fenyő kivégzéséért is jogerősen életfogytiglani fegyházbüntetésre ítéltek. A felbujtók utóbbi ügyben nem szerepeltek a perben. Roháč egykori munkaadóját, a volt olajos vállalkozót, Portikot tavaly márciusban gyanúsították meg a Fenyő-gyilkosság, majd nem sokkal később a Lakatos Csaba elleni merényletkísérlet megbízásával is. Az ügetőhajtó Lakatosra Tanyi György lőtt rá 1996 telén, a férfi azonban túlélte a merényletet. Tanyi tizenegy év fegyházbüntetést kapott jogerősen, és beismerte: Portik parancsára akart végezni Lakatossal, mivel az Energol-vezért a rendőrségen már akkor összefüggésbe hozta Prisztás József meggyilkolásával. Prisztás 1996. szeptemberi meggyilkolása miatt jogerősen Portikot és Hatvani Istvánt ítélték el 15-15 évre. Ügyükben perújítási eljárás indult néhány hete, miután Roháč azt vallotta: ő ölte meg dunaszerdahelyi oroszok megbízásából Prisztás Józsefet.

PestiSracok facebook image

Serest megölték, a feltételezett merénylő pedig családjával együtt eltűnt

Visszatérve a Portik-féle hangfelvételekre: az elemzés közben sorra kerülnek elő a bizonyítékok a megoldatlan leszámolásos ügyekről. Még az olajozás csúcsidőszakában, a kilencvenes évek közepén eltűnt az Alföldön egy olajos vállalkozó, aki köthető volt az Energolhoz. A hangfelvételek állítólag arról tanúskodnak, hogy megölték. Ugyancsak megoldódhat Seres Zoltán kivégzésének és a tárnoki Radics család eltűnésének – meggyilkolásának – rejtélye. Tahitótfaluban 1999 áprilisában két bérgyilkos várta az ukrán–orosz maffia hazai katonai vezetőjének mondott Se­rest, aki olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenóval és egy, a hátsó ülésen ülő testőrrel érkezett Bentley luxusgépkocsiján. Érdekes egybeesés, hogy a Bentley-t és egy nagy értékű Mercedest Seres egy üzleti elszámolás nyomán szerezte meg Portiktól. Kis­orosziban Seres ukrán testőrei BMW-jükkel lemaradtak. Tahitótfaluban egy Kawasaki motorkerékpár hátsó ülésén ülő férfi menet közben tüzet nyitott a Bentley-ben ülőkre egy AK–47-es gépkarabélyból. A kocsi egy családi ház falába csapódott, Seres a helyszínen, az olasz a kórházban halt meg, a testőr az ülések közé bújva túlélte a merényletet. A gyanú szerint Radics Attila lőtte le őket, ám már nem lehet elszámoltatni: 2002 januárjában kétéves kislányával, Sárával és élettársával együtt eltűnt tárnoki házából. A házban vérnyomokat és lőszerhüvelyeket találtak a helyszínelők. A rendőrök biztosak benne, hogy likvidálták a férfit és hozzátartozóit is.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.