Pesti Srácok

Nem lesz LMP-s képviselő az Európai Parlamentben a legfrissebb előrejelzés szerint

Nem lesz LMP-s képviselő az Európai Parlamentben a legfrissebb előrejelzés szerint

Megjelent a legfrissebb kutatás arról, hogyan alakulhat az Európai Parlament összetétele a választások után. A Parlament közvélemény-kutatásokkal foglalkozó egysége a Kantar Public-kal együttműködésben, a szavazói szándékot felmérő tagállami közvélemény-kutatások alapján előrejelzést készített arról, hogyan alakul majd a képviselőcsoportok mérete a következő Parlamentben. Mivel az új Parlament képviselő-csoportjainak száma és összetétele előre nem látható, az előrejelzések a jelenlegi Parlamentben működő képviselőcsoportokat feltételezve készülnek. Eszerint az előrejelzés szerint az LMP nem szerez mandátumot, így nem képviseltethetik magukat Brüsszelben. A Fidesz-KDNP 13, a Jobbik és az MSZP-Párbeszéd összefogás 3-3, a DK és a Momentum pedig 1-1 mandátumot szerezhet majd.

A most napvilágot látott kutatás szerint a tagállamokban 2014 óta újabb politikai tömörülések jöttek létre, amelyek a jelenlegi közvélemény-kutatási adatok alapján mandátumhoz juthatnak az európai választásokon. Ezek a formációk még egyik jelenlegi képviselőcsoportnak sem tagjai. Ha egyetlen európai pártcsaládba sem tartoznak, akkor a várható mandátumuk az „Egyéb” kategóriába kerül. Mivel nem tudhatjuk, hogy ezek a pártok mely képviselőcsoporthoz csatlakoznak majd a választásokat követően, ezért a kategóriában jobb- és baloldali szervezetek is megtalálhatók.

Így nézne ki a 751 tagú Európai Parlament a 28 tagú Európai Unióban mért jelenlegi szavazati szándékok alapján.

Az Európai Parlament honlapján közzétett tanulmányban azt írják, hogy a Parlament egyetlen, szavazati szándékot mérő felmérést sem rendelt meg a mandátumbecslés elkészítéséhez. Kiemelik: a felhasznált adatok minden esetben egyértelműen beazonosítható közvélemény-kutató intézmények által készített, nyilvánosan közzétett felmérésekből származnak; az előrejelzés csak megbízható forrásból származó adatokat használ. Az eredményeket tartalmazó jelentés mellékletében részletes információ található a felhasznált közvélemény-kutatásokról, azok forrásairól és a legfontosabb adatairól.

PestiSracok facebook image
A szavazati szándék változása. Forrás: EP

A kifejezetten az európai választásokra készült szavazatiszándék-felmérések mindig elsőbbséget élveznek az országos választásokra készült hasonló közvélemény-kutatásokkal szemben. Ha egy bizonyos országban több felmérés áll rendelkezésre egy adott időszakra, akkor a meglévő adatokból súlyozás vagy egyéb algoritmus alkalmazása nélkül pártonként átlagot számítunk.

Az LMP várhatóan be sem jut az Európa Parlamentbe

Mint ismert: Magyarország 21 képviselői mandátummal rendelkezett a nyolcadik parlamenti ciklusban. A 2014-es európai választás eredményeként 12 képviselő a konzervatív Európai Néppárt, négy az Európai Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetségének képviselőcsoportját, két képviselő pedig a Zöldek/Európai Szabad Szövetség képviselőcsoportot erősíti. Három képviselő dolgozik független képviselőként. A következő ciklusra vonatkozó előrejelzés szerint ez most jelentősen átrajzolódhat.

A Fidesz mandátumszerzése kiemelkedően magas az ellenzéki pártokéhoz képest.

A most közzétett adatok szerint a Fidesz-KDNP 13, a Jobbik és az MSZP-Párbeszéd összefogás 3-3, a DK és a Momentum pedig 1-1 mandátumot szerezhet majd. Az LMP várhatóan el sem éri a parlamentbe jutáshoz szükséges küszöböt, így nem delegálhat majd képviselőt a következő parlamenti ciklusban az Európai Parlamentbe. A különböző felmérések részletes adatai az EP hivatalos oldalán excelfájlban találhatók, köztük azok az átlagok, amelyeket a Parlament közvélemény-kutatásokkal foglalkozó egysége számított.

Forrás: PestiSrácok.hu; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.