Pesti Srácok

Nem mond le mandátumáról a fideszeseket lepatkányozó Bangóné Borbély Ildikó

Nem mond le mandátumáról a fideszeseket lepatkányozó Bangóné Borbély Ildikó

Hárít Bangóné Borbély Ildikó, és a magyar nyelv rejtelmeivel magyarázza, hogy – szerinte – félreértették az ATV adásában elkövetett patkányozását. Az MSZP országgyűlési képviselője a Mandinernek adott interjújában úgy vélekedett, hogy szavait kiforgatták, és persze az a rossz, aki rosszra gondol.

Az interjúban Bangóné nem árulja el, hogy kikre gondolt, amikor az ATV stúdiójában kijelentette: a Fidesz népszerűségének oka az is, hogy Magyarországon sok a patkány. Magyarázata szerint az adásban Tarlós István volt a következő vendég, és mivel az ellenzék kedvenc témája jelenleg a Budapestre álmodott patkányinvázió, így a politikus szerint érthető, hogy az jutott eszébe, amit kimondott; különben is az őt kérdező Kárász Róbert tehet a történtekről, és természetesen a kormánypárti, illetve az ellenzéki sajtó, és a Bangóné szerint már ezerszer kivérzett magyar egészségügy. Arra a kérdésre, hogy lemond-e a patkányozás miatt a mandátumáról, azt válaszolta, hogy ő nem patkányozott le senkit. Bangóné Borbély Ildikóval vélhetőleg elbeszélgettek az ügyről az MSZP-ben, mivel pénteken délután a Facebookon kért nyakatekert módon elnézést azoktól, akiket megbántott, persze azzal a megjegyzéssel, hogy félremagyarázták a szavait.

Forrás: Mandiner; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.