Pesti Srácok

Nézőpont: Nőtt a Fidesz-KDNP támogatottsága - Jávor nem, Dobrev bejutna az EP-be

null

A népszerűség-növekedés következtében a legerősebb, arányait tekintve legnépszerűbb pártszövetség lehet Európában a Fidesz–KDNP szövetség – írja a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatására hivatkozva a MagyarNemzet.hu. A felmérés szerint februárhoz képest a biztos szavazók körében két százalékpontot javítva, 56 százalékon áll a kormánypártok támogatottsága.

Az Európai Néppárt egyes pártjaival folytatott vita nem ártott, hanem használt a kormánypártoknak, így növelni tudta népszerűségét a Fidesz–KDNP pártszövetség – írja a MagyarNemzet.hu a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatására hivatkozva. A kutatás szerint egy most vasárnap esedékes európai parlamenti választáson 14 mandátumot szerezne a kormánypárti EP-lista. A portál ugyanakkor megjegyzi: az ellenzéki pártok népszerűsége általánosságban stagnál, az MSZP–Párbeszéd 11, a DK hat, az LMP öt, a Momentum négy százalékon áll a biztos szavazók körében, hasonlóan a februári eredményekkel. A Jobbik esetén azonban újabb csökkenés figyelhető meg: a párt mindössze 12 százalékot szerezne.

Ennek alapján a Jobbik három, az MSZP–Párbeszéd két mandátumot szerezne az európai parlamenti választásokon, tehát Jávor Benedek nem, míg Dobrev Klára és az LMP-s Vágó Gábor bekerülne az EP-be. A Momentum, a Mi Hazánk és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt nem lépné át a mandátumszerzéshez szükséges küszöböt.

PestiSracok facebook image

– írja a MagyarNemzet.hu.

Forrás: magyarnemzet.hu; Vezetőkép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.