Pesti Srácok

Novák Katalin: Magyarország családvédelmi intézkedései hivatkozási alappá váltak

Novák Katalin: Magyarország családvédelmi intézkedései hivatkozási alappá váltak

A magyar családpolitika eredményeit és újdonságait ismertette a Politikai Hálózat az Értékekért nevű szervezet kolumbiai csúcstalálkozóján Novák Katalin. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára telefonon adott interjújában szombaton kiemelte, hogy Magyarország hivatkozási alappá vált, amikor a családtámogatásokról van szó.

Novák Katalin elmondta: a Politikai Hálózat az Értékekért már harmadik alkalommal szervezett transzatlanti csúcstalálkozót. Latin-Amerikát megelőzően az Egyesült Államokban, illetve Európában volt ilyen rendezvény. Szavai szerint olyan nemzetközi hálózatról van szó, amely gyakorlatilag az egész világra kiterjed, igyekszik összefogni az olyan döntéshozókat, akiknek fontosak a családi értékek, fontos az emberi méltóságnak a tisztelete, fontos az emberi élet, valamint a keresztény kultúrának az értékei. Novák Katalint korábban a szervezet alelnökévé választották. Az államtitkár a rendezvényen bemutatta a magyar családpolitika eddigi eredményeit és ismertette annak újdonságait is, különös tekintettel a hét pontból álló családvédelmi akciótervre. Ez utóbbi részeként elmondta, hogy január 1-jétől a legalább négy gyermeket nevelő édesanyák Magyarországon nem fizetnek egyetlen fillér jövedelemadót sem.

- emelte ki. Novák Katalin szólt a családvédelmi akcióterv többi pontjáról is, akárcsak a magyar alaptörvényről, hogy ott hogyan jelennek meg a családi értékek.

PestiSracok facebook image

- mondta az államtitkár.

- jelentette ki Novák Katalin.

- mondta.

- hangsúlyozta Novák Katalin. Novák Katalin beszélt arról is, hogy megtapasztalhatták azt, hogy Magyarország hivatkozási alappá vált, hogyha családtámogatásokról van szó. Hozzáfűzte: sok hozzászóló, köztük latin-amerikaiak, de európaiak is referenciaként említették hazánkat, hogy számukra Magyarország egy olyan követendő példa, ahonnan ők is szeretnének inspirációt meríteni.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.