Pesti Srácok

Orbán: Valami olyan jött létre, amiről sokan beszéltek már, de még senki sem csinálta meg (Videóval!)

Orbán: Valami olyan jött létre, amiről sokan beszéltek már, de még senki sem csinálta meg (Videóval!)

Az Egy övezet, egy út kezdeményezés háromnapos nemzetközi konferenciáján járt Orbán Viktor, tapasztalatait pedig egy Facebook-videóban tette közzé a szerinte igen sikeres megbeszélésekről.

Mint arról már beszámoltunk, az Egy övezet, egy út kezdeményezés második nemzetközi konferenciáján járt Orbán Viktor, ahol a magyar-kínai együttműködés új szintre emelése volt a kormányfő célja. A Pekingben megrendezett háromnapos konferencia végeztével a magyar miniszterelnök egy Facebook-videóban tájékoztatta a közösségi oldalának követőit az eredményekről. Orbán kiemelte: hosszú idő után sikerült elérni, hogy a kelet és a nyugat nem szembenáll egymással, hanem együttműködik. A kormányfő úgy fogalmazott, hogy valami olyan jött létre, amiről sokan beszéltek már, de még senki sem csinálta meg. Hitet tett továbbá amellett, hogy az elért megállapodások nagyban fogják segíteni a magyar gazdaságot, és megoldást jelenthetnek egyes globális problémákra is.

https://www.facebook.com/orbanviktor/videos/368872937303432/

Forrás: Facebook; Fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.