Pesti Srácok

Péntektől nyilvános a falusi csok-ban résztvevő települések listája

null

Közzétették a kormány honlapján azoknak a magyarországi településeknek a listáját, ahol elérhető lesz a falusi családi otthonteremtési kedvezmény (falusi csok). Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos pénteki budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: 2486 hátrányosabb helyzetű, 5000 fős lélekszám alatti település került a listára, amely a kormany.hu oldalon érhető el.

A kormánybiztos közölte: a program 2019. július 1-jével indul, és egyelőre három évig, 2022. június 30-ig lesz elérhető. Ugyanakkor a kormány monitorozni fogja, milyen hatása van a falusi csok támogatási rendszerének a kistelepüléseken. Ha 2022-ben továbbra is van igény a programra, a kormány dönthet a folytatás mellett, illetve az érintett települések listáját is felülvizsgálhatják, akár bővíthetik is - fejtette ki a kormánybiztos. Gyopáros Alpár elmondta: 2015 óta már 100 ezer fiatal pár vette igénybe a csok-ot, és a magyarországi falvak szempontjából jó hír, hogy a támogatások egyharmadát falvakban, kistelepüléseken használták fel. Ugyanakkor szerinte kihívást jelentett a csok rendszerében a falvak szempontjából, hogy az így igénybe vett támogatásokat nagyobb részben valamilyen turisztikai vagy gazdasági erőcentrum vonzáskörzetében, jellemzően nagyvárosi agglomerációban lévő kistelepüléseken használták fel, és csak kisebb részben hátrányos helyzetű településeken.

A kormánybiztos szerint ezért indította el a kormány tavaly a magyar falu programot, amelyben idén legalább 150 milliárd forintos forrásból támogatják a helyi közszolgáltatások fejlesztését, életminőség-javító beruházásokat, illetve a falusi csok-kal a lakhatást is. Ismertetése szerint a falusi csok rendszerében a kedvezményezett kistelepüléseken használt lakás és ház vásárlására, illetve a megvásárolt ingatlan felújítására, korszerűsítésére és kibővítésére egy gyermek megléte vagy vállalása esetén 600 ezer forint, kettő gyermek eseten 2 millió 600 ezer forint, három vagy több gyermek esetén pedig 10 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaphatnak a fiatal párok.

Megelőzendő, hogy az intézkedés rendkívüli módon felhajtsa a falusi ingatlanok árait, a kormány azt a döntést hozta, hogy a támogatási összegek maximum fele költhető vásárlásra, a fennmaradó rész pedig korszerűsítésre, felújításra fordítható - magyarázta a kormánybiztos. Hozzátette ugyanakkor: a három vagy több gyereket vállaló családok esetében, amennyiben a megvásárolt ingatlan ára nem éri el az 5 millió forintot, akkor a fennmaradó összeg a 10 millió forintos keretig teljes mértékben felhasználható lesz felújításra, bővítésre.

PestiSracok facebook image

A kormánybiztos szavai szerint azok a családok, akik korábban már - akár a csok lehetőségeit kihasználva - megvásárolták ingatlanjukat, korszerűsítésre és bővítésre, szintén vissza nem térítendő támogatásként megkaphatják a falusi csok támogatási összegeinek felét, egy gyermek esetén 300 ezer forintot, kettő esetén 1 millió 300 ezer forintot, három vagy több gyermek esetén pedig 5 millió forintot. Gyopáros Alpár elmondta: bár arra készülnek, hogy a hátrányosabb helyzetű településeken lényegesen alacsonyabbak az ingatlanárak, mint a fővárosban, a megyei jogú városokban vagy az agglomerációkban, ha mégsem lenne elegendő egy család számára a vissza nem térítendő támogatás, akkor lehetőség lesz állami kamattámogatású hitel felvételére.

- ismertette.

A kormánybiztos beszámolt arról, hogy a kormány döntése szerint a falusi csok támogatását kiterjesztik az egész ország területén a külterületi lakóingatlanokra, vagyis a tanyákra is. Gyopáros Alpár kitért arra is, hogy a visszaéléseket megelőzendő a kormány bizonyos kritériumokat is beépített a rendszerbe, így a támogatás igényléséhez erkölcsi bizonyítvánnyal igazolt büntetlen előélet és két év társadalombiztosítási jogviszony szükséges. Ezen túl - folytatta - a programban saját vállalkozás vagy közeli hozzátartozó tulajdonában lévő lakóingatlan megvásárlására nem lesz lehetőség, a támogatás felhasználását pedig részben a települési jegyző, részben a járási hivatalok hatáskörének szélesítésével szigorúan ellenőrzik majd. A támogatást a kormány a tisztességes magyar családoknak kínálja, nem pedig azoknak, akik tisztességtelen módon visszaélnének a lehetőséggel - indokolta.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.