Pesti Srácok

Sógor Csaba EP-képviselő szerint Románia nem jogállam

Sógor Csaba EP-képviselő szerint Románia nem jogállam

Sajnos Romániát nem érte még el a változás szele, még akkor sem, ha az ország mindent megtesz az EU-ban, hogy példaértékűnek állítsa be a román kisebbségvédelmet – mondta a Mandinernek Sógor Csaba Strasbourgban, az Európai Parlamentben. A leköszönő EP-képviselő az erdélyi magyarság helyzetén túl arról is beszélt a portálnak, hogy miképp változott az unió hozzáállása a nemzeti kisebbségekhez, és kifejtette azt is, miért kell az RMDSZ sikeres politikusaként visszavonulnia több sikeres brüsszeli ciklus után.

Az interjúban Sógor Csaba elmondta: eddig nem kapott ésszerű magyarázatot arra, hogy miért került kieső helyre az EP-listán; szerinte erről az RMDSZ vezetői kellene megkérdezni. A politikus úgy vélekedett, hogy főképp a kisebbségvédelmi munkája miatt ismerték el Brüsszelben és Erdélyben egyaránt. Bár a képviselő felkérést kapott arra, hogy vegyen részt az EP-kampányban, szerinte azonban teljes értékű munkára csak az képes, aki számára van tétje a megmérettetésnek. Sógor Csaba megemlítette azt is, hogy az RMDSZ-ben sem aratott osztatlan sikert, amikor például az autonómia-törvénytervezet benyújtásakor a román szenátusban deklarálta, hogy december 1-jét sokakkal egyetértve nem tartja a magyarok ünnepének. A politikus szerint a gazdasági haszonnál előbbre való a vallási, lelkiismereti szabadság, a kisebbségek védelme, és saját eredményeként is értékelte, hogy 2007, az Európai Parlamentbe jutása óta több olyan döntést is meghozott már a testület, amelyek határozottan kiállnak az őshonos nemzeti kisebbségek védelme mellett.

Arra a kérdésre, hogy mi lehet az erdélyi magyarság közömbösségének oka, Sógor Csaba egyebek mellett azt említette, hogy a PSD-vel közös kormányzás miatt sok kritika érte az RMDSZ-t. A kisebbségi jogok terén elszenvedett kudarcok mellett beszélt a zászlóügyek, a magyar feliratok ügyeiről is. Sógor szerint sokan csalódtak az EU-ban, mivel a kisebbségvédelem terén nem történt áttörés, holott a közösség olyan szintű fejlődést jelent, amelyre a román állam sosem lett volna képes. Arról, hogy a hírek szerint Marosvásárhelyen előbb lesz angol kar, mint magyar, a képviselő azt mondta: az Európai Parlamentben hangot tudnak adni az ügynek, és ezzel is fel tudják hívni a figyelmet arra, hogy Románia nem jogállam. Sógor Csaba azon a véleményen van, hogy az EU szóljon végre bele a kisebbségvédelem érvényesülésébe, ne bízza ezt csak a tagállamokra. Sajnos Romániát nem érte még el a változás szele, még akkor sem, ha az ország mindent megtesz az EU-ban, hogy példaértékűnek állítsa be a román kisebbségvédelmet – jelentette ki a politikus.

Forrás, fotó: Mandiner

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.