Pesti Srácok

Soros egyik alapítványi vezetője kritizálja ENSZ biztosként a magyar kormányt Ahmed H. jogai miatt

null

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) felháborítónak és abszurdnak tartja Fionnuala Ní Aoláin, az ENSZ egyik emberi jogokkal foglalkozó biztosa Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszternek küldött levelét, amely szerint Ahmed H. jogai sérültek Magyarországon.

A KKM kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: az ENSZ biztosa kritizálja a magyar törvényeket és a magyarországi eljárást, valamint úgy véli, hogy a magyar kormány a nemzeti konzultációban egy "rágalmazó kampányban" használta fel Ahmed H.-t. A biztos szerint a terrorizmusra vonatkozó magyar törvények sértik az emberi jogokat, tehát - a levélben Mr. Hamedként említett - férfi nem terrorista. A minisztérium kiemelte: a magyar törvények világosak és a magyar emberek biztonságát szolgálják. Továbbra is terroristának tekintenek mindenkit, aki a magyar határt és az azt védő rendőröket megtámadja - közölték. A KKM elfogadhatatlannak tartja, hogy Brüsszelben és az ENSZ-ben a bevándorláspárti erők közösen a terrorista Ahmed H. mellé álltak a magyar emberekkel szemben. Hozzátették: az ENSZ biztosát Soros György emberének tekintik, mert a Nyílt Társadalom Alapítvány egyik vezetője.

Forrás: MTI; Fotó: Youtube

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.