Pesti Srácok

Strasbourgig szalad az ellenzék a túlóratörvény miatt

Strasbourgig szalad az ellenzék a túlóratörvény miatt

Az alkotmánybíróság (AB) kimondta: nem alaptörvény-ellenes a december 12-én elfogadott túlóra-törvény. Ezt nem tudja elfogadni az ellenzék, így most a baráti Strasbourgba viszik az ügyet, az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) elé.

Tordai Bence, a Párbeszéd képviselője szerint az AB "gyáva döntést" hozott azzal, hogy nem talált alkotmányos kifogást a túlóra-törvénnyel kapcsolatban. Az ellenzéki képviselő tanulságosnak nevezte, hogy az Alkotmánybíróság egy nappal azután hozta meg döntését, hogy az Európai Bizottság bejelentette: vizsgálni fogja a "rabszolgatörvényt". Kifejtette továbbá, hogy már csak az európai intézményekben bíznak, ezért az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulnak.

Az alkotmánybíróság azután hozta meg ítéletét, hogy ellenzéki parlamenti képviselők, az Országgyűlés tagjainak több, mint egynegyede fordult az AB-hez azzal, hogy a testület semmisítse meg a munka törvénykönyve és a a közigazgatási bíróságokról szóló törvény december 12-én elfogadott rendelkezéseit, mert azok elfogadásának körülményei szerintük házszabályba és alaptörvénybe ütközőek, így közjogilag érvénytelenek. Az indítványban arra hivatkoztak, hogy az Országgyűlés elnöke és a levezető elnök nem a pulpitusról vezette az ülést, a szolgálatban lévő jegyzők közül egyik sem tartozott ellenzéki képviselőcsoporthoz, továbbá a szavazási rendszer kártya nélküli üzemmódban működött.

Az Ab elutasító döntésének indoklásában kiemelte: az Országgyűlés sok évszázados intézménye történeti alkotmányunk egyik legfontosabb vívmánya, törvényes és alkotmányos működése a jogállamiság és az alkotmányos hatalomgyakorlás egyik kulcsa.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.