Pesti Srácok

Szél kiborult, mert hiába jelentette föl a kormányt a plakátkampány miatt

Szél kiborult, mert hiába jelentette föl a kormányt a plakátkampány miatt

A rendőrség bűncselekmény gyanújának hiányában elutasította a nyomozást a Junckert támadó plakátok ügyében – írja a 444.hu blog. Mint írják, a februárban feljelentést tevő Szél Bernadett független képviselő panaszt tesz a döntés ellen, és betekintést is kér a nyomozati anyagba.

A portál felidézi: Szél Bernadett február végén tett feljelentést a kormány Soros Györgyöt és Jean-Claude Junckert közösen ábrázoló plakátkampánya miatt, szerinte ugyanis azok semmilyen közérdekű dologról nem tájékoztatják a polgárokat, csak a kormányzó Fidesz politikai érdekeit szolgálják. Szél Bernadett szerint a rendőrség

Hozzátette: szerinte hivatali visszaélés, és hűtlen kezelés is történt. Úgy vélte: „a kormánypártok jogtalan előnyhöz jutottak a plakátokkal és kár érte az államot a kampányra költött pénzzel, miközben az állampolgárokat valójában semmiről sem informálták”.

PestiSracok facebook image

– nyilatkozta.

Forrás: 444.hu; Fotó: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.