Pesti Srácok

Szijjártó: Alapvető érdeke Magyarországnak az együttműködés Brazíliával

Szijjártó: Alapvető érdeke Magyarországnak az együttműködés Brazíliával

Brazília gazdasága a világon a nyolcadik legerősebb, ezért egy olyan kicsi, de nyitott gazdaságú országnak, mint Magyarország, alapvető érdeke az együttműködés - közölte a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Szijjártó Péter azt mondta: semmilyen politikai tényező nem gátolja az eredményes gazdasági együttműködést, mert Brazília és Magyarország hasonlóan közelít a világpolitika kérdéseihez. Azonos a látásmód a többi között a migráció kérdéséről, a biztonság garantálásának állami kötelezettségéről és a nemzeti érdekek érvényesítéséről. Hozzátette: az együttműködés jó alapokkal indul, mivel a 2018-as kereskedelmi forgalom meghaladta a 400 millió dollárt. Kitért arra is, hogy az Európai Unió 2025-ig nem szeretné növelni a tagországok számát. Véleménye szerint ez "botrányos", mert a nyugat-balkáni térség stabilizálásának legjobb eszköze a befogadás az európai integrációba.

- tette hozzá. Az uniós forrásokkal kapcsolatban arról beszélt, hogy a nyugat- és észak-európai politikusok ezeket "könyöradományként" állítják be.

PestiSracok facebook image

- emelte ki a külügyminiszter. Szijjártó Péter a M1 aktuális csatornán azt mondta: a brazilok részéről komoly kereslet mutatkozik a magyar agrártechnológiákra és vízgazdálkodási megoldásokra. Emellett az informatikában és a kutatásban várható még szorosabb együttműködés.

- mondta, megemlítve, hogy Brazíliában 80-100 ezer, magyar felmenőkkel rendelkező állampolgár él.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Andre Pain

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.