Pesti Srácok

Szijjártó Péter: A NATO a történelem legsikeresebb katonai szövetsége

Szijjártó Péter: A NATO a történelem legsikeresebb katonai szövetsége

A NATO a történelem legsikeresebb katonai szövetsége - hangoztatta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azon a kerekasztal-beszélgetésen, amelyet a washingtoni lengyel nagykövetség rendezett helyi idő szerint csütörtökön a NATO-bővítés tanulságairól és az észak-atlanti szövetség jövőjéről.

A NATO jubileumi külügyminiszteri tanácskozása alkalmából rendezett konferencián Szijjártó Péter mellett Tomás Petríček cseh és Jacek Czaputowicz lengyel külügyminiszter vett részt. A három külügyminiszter emlékeztetett arra, hogy nem csupán a NATO alapításának 70. évfordulója van most, hanem éppen 20 évvel ezelőtt csatlakozott a katonai szövetséghez Magyarország, Lengyelország és Csehország is.

- hangsúlyozta a magyar diplomácia irányítója. Hozzáfűzte:

PestiSracok facebook image

Szijjártó Péter elmondta, hogy Magyarország idén megkezdte hadereje modernizálását és bővítette részvételét több NATO-misszióban is. A miniszter a koszovói, az afganisztáni és az iraki magyar szerepvállalást említette meg. Szijjártó Péter kiemelte az Európára délről és délnyugatról érkező migrációs nyomás jelentőségét, illetve veszélyeit, és hangsúlyozta, hogy a NATO-nak figyelnie kell nemcsak keletre, hanem délre és délnyugatra, az afrikai kontinensre is.

- szögezte le.

Jacek Czaputowicz elsősorban a NATO-t Oroszország részéről érő kihívást hangsúlyozta. A lengyel külügyminiszter kiemelte, hogy szerinte az Egyesült Államoknak érdeke Európa biztonsága, Varsó számára pedig fontos érdek az amerikai katonai jelenlét lengyel földön, mert - mint fogalmazott - ez lenne a legerőteljesebb elrettentés Oroszország ellen.

- ismételte meg Czaputowicz.

Szijjártó Péter elmondta: az új amerikai kormányzat gyökeresen változtatott a közép-európai politikáján és ezt Magyarország örömmel fogadja. A (belügyekbe) beavatkozás helyett a kölcsönös tiszteleten alapuló amerikai politikát látunk - tette hozzá. A miniszter szólt Ukrajnáról is, utalva az ott élő őshonos magyar kisebbség helyzetére, jogaik csorbítására. Úgy vélekedett, hogy a kárpátaljai magyar kisebbség jogainak csorbítása a NATO értékközösségének semmibevétele is.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.