Pesti Srácok

Terrorgyanús elitéltek kapták vissza állampolgárságukat

Terrorgyanús elitéltek kapták vissza állampolgárságukat

Ötszázötvenegy, korábban elítélt és állampolgárságától megfosztott bahreini ellenzéki kapta vissza az állampolgárságát egy királyi rendelet értelmében - jelentette vasárnap a bahreini BNA állami hírügynökség.

A BNA nem közölte a Hamad bin Isza al-Kalifa bahreini király által váratlanul kiadott rendelet okait, ám hozzátette, hogy azokat, akik a döntés értelmében visszakapták az állampolgárságukat, korábban a bíróság terrorizmussal kapcsolatos vádak miatt ítélte el.

A múlt héten 138 embert ítéltek el - közülük 69-et életfogytiglanra - az országban, akiktől szintén megvonták az állampolgárságot. A londoni székhelyű Bahreini Intézet a Jogokért és Demokráciáért (BIRD) nevű emberi jogi csoport szerint a múlt heti döntésekkel 2012 óta így 990-re emelkedett azoknak a száma, akiket megfosztottak az állampolgárságuktól. A bahreini hatóságok e gyakorlatát jogvédő szervezetek is többször bírálták.

A Szaúd-Arábiával szoros kapcsolatokat ápoló dinasztia által kormányzott királyságot szórványos zavargások rázták meg 2011-ben. Ekkor a hatóságok - szaúdi katonai segítséggel - erőszakosan leverték a reformokat követelő síita megmozdulásokat. Több nemzetközi emberi jogi szervezet azóta többször bírálta a bahreini kormány aránytalan fellépését az ellenzékkel szemben.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.