Pesti Srácok

Tulajdonosváltás - Leisztinger egyik cége vette meg a Népszavát

null

Leisztinger Tamás egyik cége, a Proton Trade Zrt. veszi meg a Népszava kiadóját - közölte a lapot megjelentető társaság sajtóügynöksége pénteken. Leisztinger Tamás közleményében kifejezte abbéli szándékát, hogy a lap a jövőben is az emberről, a mindennapi életről szóljon, és kiemelten kezelje a szolidaritást. Nemcsak a lap hangnemét kívánják megőrizni, hanem a szerkesztőséget is.

Elkötelezett befektető érkezett a Népszavához, a piacvezető országos napilap így biztonságban működhet és fejlődhet a jövőben - idézik Puch László eddigi tulajdonost, aki a kiadót 2016 óta a Horizont AG nevű érdekeltségén keresztül birtokolta. Felidézték: a három évvel ezelőtti tulajdonosváltás óta a szerkesztőség kibővült a Népszabadság és a Magyar Nemzet volt újságíróival, a lap megduplázta példányszámát. Hétköznaponként mintegy 21 ezren, szombatonként pedig körülbelül 25 ezren vásárolják meg a Népszavát, amely "a napilappiac vezető szereplőjévé vált, hitelessége megkérdőjelezhetetlen, információit rendszeresen szemlézik".

- írták. Hozzátették: koncentrálni és bővíteni kellett a forrásokat, hogy ez megvalósulhasson. Ennek érdekében váltak meg többek között a Szabad Földet megjelentető kiadótól, illetve a Népszava mellékletévé formálták a Vasárnapi Híreket, hogy a szombati lapszám színesebb tartalommal versenyezhessen a hétvégi olvasmánypiacon. Puch László hangsúlyozta: az adásvétel nem ötletszerű döntés; korábban nyilvánosan is jelezte, hogy pénzügyi befektetőkkel szeretné megerősíteni a lapot.

PestiSracok facebook image

Leisztinger Tamás a közleményben megjegyezte: az, hogy megvásárolták a Népszavát, egyben értékválasztás is. Leisztinger Tamás kifejezte abbéli szándékát, hogy a lap a jövőben is az emberről, a mindennapi életről szóljon, és kiemelten kezelje a szolidaritást.

- jegyezte meg.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.