Pesti Srácok

Ujhelyi, mutasd a számlákat!

null

Válaszok helyett perrel fenyegette meg a szegedi Fidelitas-aktivistákat Ujhelyi István MSZP-s politikus, miután azok "Ujhelyi, mutasd a számlákat!" feliratú molinóval látogatták meg a szocialisták helyi aláírásgyűjtő standját és követelték, hogy tisztázza a szőregi háza körül kialakult felújítási botrány részleteit.

A tőle megszokott módon ismét elhárította a szőregi házával kapcsolatos kérdéseket Ujhelyi István, és válaszok helyett perrel fenyegetőzött. A helyi Fidelitas-aktivisták azt szerették volna megtudni a szocialista politikustól, hogy igazak-e Baranyi Sándor egykori Szeviép-vezér állításai, miszerint Ujhelyi a cég számlájára újíttatta fel szőregi házát mintegy 38 millió forint értékben.

Ujhelyi korábban megpróbálta azzal menteni a helyzetet, hogy betekintést engedett házába, a felújításokról pedig azt nyilatkozta, hogy néhány százezer forintba kerültek. Kiderült ugyanakkor a lakástúra során, hogy a ház valóban tartalmaz - Baranyi állításának megfelelően - olyan luxus felszereléseket, mint a jacuzzi, a szauna vagy a borospince. Ezt követően Baranyi ismét megerősítette, hogy a Szeviép finanszírozta az MSZP-s képviselő felújítási munkálatait, hozzátéve, hogy ebből a pénzből a politikus balatoni nyaralójára is futhatta.

Ilyen előjelekkel jutottunk el a szegedi Fidelitas akciójához, akik azt szerették volna elérni, hogy Ujhelyi végre produkáljon valamilyen érdemi bizonyítékot a perrel való fenyegetőzés helyett. Ezzel szemben a politikus nem kívánt érdemben válaszolni, helyette folytatta a fenyegetőzést.

PestiSracok facebook image

– mondta Ujhelyi.

Forrás: szegedma.hu; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.