Pesti Srácok

Vádat emeltek a volt DK-s politikus, Kőrös Gusztáv Tibor és társai ellen

Vádat emeltek a volt DK-s politikus, Kőrös Gusztáv Tibor és társai ellen

Vádat emeltek hat ember, köztük Körös Gusztáv Tibor egykori DK-tag, volt országgyűlési képviselőjelölt ellen vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés miatt. A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYI) vezetője elmondta: Kőrös Gusztáv Tibor ellen több büntetőeljárás is folyamatban van.

Keresztes Imre főügyész közlése szerint a vádirat lényege az, hogy Kőrös Gusztáv Tibor 2017 áprilisában rávette nem jogi végzettségű ismerősét, hogy adja ki magát ügyvédnek és ajánlja fel egy fogvatartottnak, hogy hétmillió forint ellenében közbenjár az eljáró hatóságoknál szabadlábra helyezése és az ellene folyó nyomozás megszüntetése érdekében. A letartóztatásban lévő fogvatartott élettársa az ajánlat meghallgatása után feljelentést tett, a főügyészség pedig egy budapesti bevásárlóközpontban elfogta a pénz átvételére érkező álügyvédet. A többi vádlott - közülük kettő fogvatartottként - bűnsegédként működött közre a bűncselekmény elkövetésében. A KNYI az ügyben hat gyanúsítottat hallgatott ki. Kőrös Gusztáv Tibor és egyik társa más ügyben letartóztatásban van, hárman szabadlábon védekeznek, a korábban kényszerintézkedés hatálya alatt álló hatodik gyanúsított ellen pedig elfogatóparancsot bocsátottak ki. Az ügyészség egy vádlottal egyezséget kötött, így rá próbaidőre felfüggesztett, a többiekre pedig végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását indítványozta.

Vesztegetés, befolyással való üzérkedés és más bűncselekmények miatt is eljárás van ellene

A főügyész emlékeztetett: Kőrös Gusztáv Tibor ellen több büntetőeljárás van folyamatban. Vele és 13 társával szemben tavaly június 18-án a Somogy Megyei Főügyészség többrendbeli, vesztegetést állítva, hivatalos személyi jelleg színlelésével, üzletszerűen elkövetett befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat. A vádirat szerint tízen - bűnszervezet tagjaként - vállalkozóktól csaltak ki jelentős összegeket, arra hivatkozva, hogy a pénzt pályázatok elnyerése érdekében hivatalos személyeknek juttatják el. Négy vádlott pedig vállalkozóként adott pénzt vesztegetési céllal Kőrös Gusztáv Tibornak. Hozzátette: Kőrös Gusztáv Tibor ellen 2014 júliusában is vádat emeltek négyrendbeli hamis vád bűntette miatt. Ebben az ügyben a vádirat szerint a férfi a 2013-as bajai megismételt időközi önkormányzati választásokhoz kapcsolódóan - a kormánypártokat lejáratni szándékozó - hamis videót készített és adott át az egyik ellenzéki párt tagjának azért, hogy azt csatolja a választás rendje elleni bűntett miatti feljelentéshez. Kőrös Gusztáv a videó készítésekor a solti roma önkormányzat elnöke, a Demokratikus Koalíció volt tagja volt, a 2018-as országgyűlési választáson pedig a Minden Szegényért Párt Bács-Kiskun megyei képviselőjelöltje volt.

PestiSracok facebook image

Forrás: PS/MTI; Fotó: Sonline

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.