Pesti Srácok

Valószínűleg iszlamisták támadtak meg egy katonai tábort, hogy fegyvert szerezzenek

Valószínűleg iszlamisták támadtak meg egy katonai tábort, hogy fegyvert szerezzenek

Támadás ért egy katonai tábort vasárnap Maliban a központi fekvésű Koulikoro régióban; a fegyveres erők legkevesebb tizenegy tagja életét vesztette, tizenöt támadóval végeztek - közölte a hadsereg és egy helyi tisztségviselő. Egyelőre egy csoport sem jelentkezett a támadás elkövetőjeként, ugyanakkor Mali központi részét az utóbbi években az al-Kaida nemzetközi terrorhálózattal kapcsolatban álló iszlamisták tartják rettegésben.

Az ismeretlen támadók a hadsereg Guirében lévő táborát egy tizenegy kocsiból álló konvojjal közelítették meg - közölte Niame Keita helyi tisztségviselő. Felgyújtották a tábort és felszerelést zsákmányoltak - tette hozzá. A mali védelmi minisztérium megerősítette a történteket, mondván, a halottak mellett többen megsebesültek. Márciusban az al-Kaida helyi ága jelentkezett egy hasonló támadás elkövetőjeként, amelyben tizenhat katona vesztette életét a központi fekvésű Mopti térségében. Az elharapódzó erőszak miatt nyújtotta be lemondását a múlt héten Soumeylou Boubeye Maiga, Mali miniszterelnöke maga és kormánya nevében, amit az államfő el is fogadott. Március 23-án ugyanis fegyveresek mészárolták le az Ogossagou Peulh nevű falu lakóit, mintegy 160 embert, köztük várandós nőket és időseket is. Április elején több tízezren követelték a kormány lemondását Bamako utcáin. Az al-Kaida és a vele szövetséges fegyveres csoportok igyekeznek felszítani és kihasználni az etnikai feszültségeket Maliban, Nigerben és Burkina Fasóban. Maliban 2013-ban a francia hadsereg avatkozott be, hogy megakadályozza a szélsőségesek térhódítását. A fegyveres milíciák azóta újraszervezték magukat, és ismét egyre nagyobb a befolyásuk Mali középső és északi részén.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Hihetetlen döntést hozott az MLSZ, nem emlékezhetnek meg a Puskás Arénában a szurkolók a lengyel–magyar barátságról (videó!)

Exkluzív március 21.
A szurkoló nemcsak nézi a mérkőzést, szotyizik és kiabál valamit a pálya szélén, szorosan kötődik klubjához, a nemzetéhez, ennélfogva óriási lokálpatriotizmus és hazaszeretet jellemzi. Természetesen nincs ez másként azoknál a drukkereknél, akik rendszeresen látogatják meg a válogatott meccseket és a B-középben szurkolnak torkaszakadtából a nemzeti tizenegynek. A magyarsághoz és annak történelméhez pedig szorosan kapcsolódik a lengyelekkel közösen ápolt évezredes barátság, amelyre a magyar szurkolók méltóképpen emlékeznek meg évről évre. Sajnos idén ez elmarad, mert az MLSZ "politikai tartalmat lát" egy olyan drapériában, ami csak emlékezni akart volna erre a meseszép hagyományra.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.

Tomboló magyargyűlölet Ukrajnában - A Vereckei Emlékművet is elpusztítanák a nacionalisták

Exkluzív 2022 október 6.
A háború legsötétebb óráiban sem hajlandóak a békés együttélésre ukrán nacionalista csoportok. Bár egyes becslések szerint a 150 ezres kárpátaljai magyarságnak mára körülbelül egyharmada maradt Kárpátalján, azaz Ukrajnában és a belső menekültek által egyértelműen elindult egy rendkívül gyors és visszafordíthatatlannak tűnő elukránosodás, vannak, akiknek ez sem elég. Kárpátaljai olvasóink egy olyan blogra, illetve több tízezer követővel bíró Facebook-oldalra hívták fel a figyelmünket, amely a magyarok elleni uszítás, gyűlöletkeltés iskolapéldája, mégsem sért közösségi alapelveket, ukrán jogszabályokat, sőt mi több, a szóbeszéd szerint magasról támogatott is az oldal működése.