Pesti Srácok

Weber: Idén megvédjük Európát a nacionalizmustól

null

Maastrichtban tartanak ma vitát az Európai Bizottság elnöki székébe vágyó csúcsjelöltek, ám Manfred Weber, a poszt legvalószínűbb örököse nem lesz ott az eseményen. Az Európai Néppárt bajor parlamenti frakcióvezetője a hét végén mindenesetre elindította a német uniópártok kampányát, és Európa keresztény örökségének védelmére tett ígéretet amellett, hogy a nacionalizmust veszélynek minősítette, amitől meg kell védeni Európát – írja a Magyar Nemzet.

A múltbeli nézetkülönbségeket félretéve, először kezdett közös európai kampányba a német Kereszténydemokrata Unió (CDU), illetve annak testvérpártja, a bajor Keresztényszociá­lis Unió (CSU). Az uniópártok a hét végén Münsterben tartottak meglehetősen fiatalos hangulatú kampánynyitót, amelyen – bár a berlini politikai elit színe-java képviseltette magát – Angela Merkel nem jelent meg. A kancellár inkább távol marad a párt rendezvényeitől, amióta Annegret Kramp-Karrenbauer váltotta a CDU elnöki székében, magyarázta Merkel távollétét a német sajtó, amely ugyanakkor azt is megjegyezte: Annegret Kramp-Karrenbauer amúgy is jobban elkötelezett a bajor Manfred Weber, az Európai Néppárt csúcsjelöltje iránt.

A rendezvény központi figurája ugyanis kétségkívül a Jean-Claude Juncker nyomdokaiba vágyó Weber volt, aki mindamellett, hogy fáradhatatlanul turnézza körbe Euró­pát, a közelmúltban számos kampánynyitót is tartott. Ennek megfelelően a németországi Münsterben nem köszöntek vissza merőben új gondolatok a választási programjára vonatkozóan: ismét Európa külső és belső biztonságát, a gazdasági versenyképességet és jólétet, illetve az alapvető értékek védelmét nevezte meg kulcsfontosságú kérdésekként. Utóbbi kapcsán Weber arról is beszélt: büszkének kell lenni arra, hogy a kontinenst a kereszténység formálta, és a CDU/CSU pártszövetség elkötelezett Európa keresztény öröksége mellett. Akárcsak korábban, Weber most is a kontinensre leselkedő veszélyek között említette a nacionalizmust és a szerinte populista pártok öncélú politikáját.

PestiSracok facebook image

– idézte a sajtó a bajor politikust, akihez ­hasonlóan Annegret Kramp-Karrenbauer is arra hívta fel a figyelmet: az EU egy békeprojekt, így mindinkább meg kell védeni a világon terjedő auto­ritárius tendenciák ellen.

Az persze továbbra is kérdéses, hogy erre Weber kap-e felhatalmazást, vagyis a májusi választásokat követően a néppárti frakcióvezető ­ülhet-e az Euró­pai Bizottság elnöki székébe. Ma az ­uniós csúcsjelöltek Maastrichtban tartanak vitát, ahol többek között a szocialista Frans Timmermans és a liberális Guy Verhofstadt is vázolja majd az Európa jövőjére vonatkozó elképzeléseit, ám épp Weber – papíron a csúcsjelöltek legesélyesebbike – nem lesz ott a hollandiai városban.

– fogalmazott az esettel kapcsolatban a brüsszeli Politico. A néppárti politikus csapata mindenesetre azzal magyarázta a távolmaradást, hogy már jó előre értesítették a vita ­rendezőit arról, hogy Weber ma a CSU egyik ismert alakjának, Theo Waigelnek a születésnapi rendezvényére hivatalos. A holland sajtó egy része nem fogadta el a magyarázatot, mondván, hogy Weber eleve nem akart Maastrichtba utazni, ugyanis a város a legkomolyabb kihívójának, Frans Timmermansnak a szülőhelye.

„Biztosan tartott attól, hogy majd Timmermansnak lejt a pálya” – írta a vita rendezőinek véleményére hivatkozva egy maastrichti hírportál. A teljes képhez hozzátartozik, hogy a holland és a német politikusnak lesz még lehetősége egymással vitázni: május 15-én ugyanis az Európai Parlament brüsszeli üléstermében tartanak elnökjelölti vitát.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/EPA

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.