Pesti Srácok

A Demokrata Párt munkatársa lejárató anyagot sürgetett Trump munkatársáról 2016-ban

A Demokrata Párt munkatársa lejárató anyagot sürgetett Trump munkatársáról 2016-ban

Ukrajna washingtoni nagykövete csütörtökön írásban erősítette meg, hogy a 2016-os elnökválasztási kampány idején az amerikai Demokrata Párt vezetőségének egyik szerződéses munkatársa lejárató dokumentumokat sürgetett Donald Trump republikánus elnökjelölt munkatársáról, Paul Manafortról.

A The Hill című lap által írásban feltett kérdésekre az ukrán nagykövet írásban közölte: a Demokrata Országos Tanács (DNC, a párt vezető szerve) egyik szerződéses munkatársa, Alexandra Chalupa 2016-ban információkat sürgetett az ukrán kormánytól Paul Manafortról, Donald Trump választási kampánycsapatának első menedzseréről, és megpróbálta bevonni az ukrán elnököt is az ügybe. Chalupa részletes információkat kért Manafort ukrajnai munkájának részleteiről, abban a reményben, hogy a kongresszus elé terjesztve őket a demokraták lejárathatják Manaforton keresztül Donald Trumpot is. A nő később megpróbálta rávenni Petro Porosenko ukrán elnököt, hogy nyilatkozzon Manafort oroszországi tevékenységéről is. Valerij Csali ukrán nagykövet az írásos válaszban közölte: a kapcsolattartás idején, azaz 2016-ban a nagykövetség eleinte úgy tudta, hogy Alexandra Chalupa csupán ukrán-amerikai aktivista, és csak később szereztek tudomást arról, hogy kapcsolatban áll a DNC-vel. Kéréseit a nagykövetség az amerikai választási folyamatba történő illetéktelen beavatkozásként értékelte.

- írta a nagykövet. Hozzáfűzte: a nagykövetséget ugyan meglepték Chalupa kérései, de részben úgy gondolták, hogy magánügyről van szó, részben pedig beavatkozásként értékelték a választási folyamatba.

PestiSracok facebook image

- tette hozzá a nagykövet.

A The Hill munkatársai még a múlt héten telefonon megkeresték Alexandra Chalupát is, aki azonban akkor azt mondta: túlságosan elfoglalt. Azóta elérhetetlenné vált, mind telefonon, mind e-mailben. A The Hill hangsúlyozta: az ukrán nagykövet írásban adott válaszai Ukrajna kormányának legközvetlenebb beismerése arról, hogy egy Demokrata Párthoz kötődő amerikai állampolgár megpróbálta igénybe venni egy külföldi ország segítségét az amerikai választási folyamat befolyásolására. A lap utalt arra is, hogy 2017 januárjában a Politico című lap már megszellőztette Alexandra Chalupa próbálkozásait.

Forrás: MTI; Fotó: Michael Tercha/Chicago Tribune/TNS via Getty Images

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.