Pesti Srácok

A Fidesz szerint Karácsony trükközik a parkolási szerződésekkel

A Fidesz szerint Karácsony trükközik a parkolási szerződésekkel

Karácsony Gergely ne bújjon a jegyzője mögé és ne trükközzön az előnytelen parkolási szerződésekkel, hanem mondja fel azokat - szólította fel Zsigmond Barna Pál, a Fidesz budapesti szóvivője Zugló polgármesterét szerdai sajtótájékoztatóján.

A kormánypárti politikus értékelése szerint folytatódik a zuglói parkolási botrány. Kifejtette: az önkormányzat jegyzője törvényességi észrevételt tett, így mégsem bontják fel a parkolási rendszer működtetésére vonatkozó szerződéseket. Hozzátette: a szerződésbontást azért kezdeményezték, mert minden egyes nap egymillió forint folyik el, és lassan eléri az egymilliárdot az okozott veszteség. Zsigmond Barna Pál rámutatott: a szerződések felbontását látszólag Karácsony Gergely is támogatta szavazatával, de felháborító módon most mégis a jegyzőjén keresztül akadályozza azt.

- mondta a nagyobbik kormánypárt országgyűlési képviselője, aki alkalmatlannak nevezte az ellenzéki politikust a kerület vezetésére. Kitért arra is: beszédes, hogy a polgármester már a múlt héten a szerződések meghosszabbításáról tárgyalt zárt ajtók mögött. Felszólítják Karácsony Gergelyt, hogy ne trükközzön, ne bújjon a jegyzője mögé, hanem szüntesse meg a szerződéseket. Arra is felszólítják a polgármestert, hogy az emberei fizettessék vissza az eddigi veszteségeket; ne a zuglóiak állják az alkalmatlanságának az árát.

PestiSracok facebook image

Kérdésre arról, hogy egy zuglói óvodában a közelmúltban falat kellett bontani a patkányok miatt, azt mondta: érdekes, hogy ez az eset is pont Zuglóban történt, ahol Karácsony Gergely a polgármester. Ez is az alkalmatlanságát mutatja, hiszen az óvoda önkormányzati fenntartású intézmény. Felszólította Karácsony Gergelyt, hogy ne riogasson, és végre biztosítson zuglói költségvetési forrást az érintett óvoda felújítására; cseréljék ki a szennyvízhálózatot, amit két éve kérnek.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

"Ki a faszom az a Szabó Pál?" - Az Echo Tv-ben lepleződött le a momentumos stílus

Magyar ugar 2017 március 10.
Élő adásban káromkodott, "kiafaszomozott" Soproni Tamás, a Momentum Mozgalom alelnöke, amikor tegnap az Echo Tv Napi Aktuális című műsorában vendégeskedett. Földi-Kovács Andrea műsorvezető gyakorlatilag a sarokba szorította Sopronit, akinek többször is az arcára fagyott a mosoly. Földi-Kovács Andrea kérdésére Soproni leszögezte, a Momentum nem fog bocsánatot kérni a vidékiektől, amiért párttagjuk, Mécs Imre egykori SZDSZ-es képviselő fia, Mécs János trágár írásban arról értekezett, hogy rühelli a vidékieket. Soproni szerint nincs miért magyarázkodniuk. Földi-Kovács Andrea a Momentum által korholt, leváltandó politikai elithez fűződő korábbi kapcsolatairól, valamint az új pártot mozgató, öreg kommunista háttéremberekről is kérdezte a Momentum alelnökét. Továbbra sem egyértelmű, hogy miből finanszírozza a mozgalom a működését és tevékenységét, valamint, hogy mit is akarnak valójában, hiszen az értékrendjüket firtató kérdésekre változatlanul gumifogalmakkal dobálóznak.