Pesti Srácok

Andrzej Duda szerint is növelni kell a nemzeti parlamentek szerepét Európában

null

Több demokráciára van szükség Európában, ezért növelni kell a nemzeti parlamentek szerepét – hangsúlyozta Andrzej Duda lengyel elnök szerdán, a lengyel uniós csatlakozás tizenötödik évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen. Mindent meg kell tennünk azért, hogy az Európai Unió, és annak tagjaként Lengyelország is fennmaradjon – jelentette ki az államfő a közép-lengyelországi Pulawy városban rendezett Európai Piknik nevű akción.

Andrzej Duda az eseményen úgy vélekedett: Európának ma több demokráciára van szüksége, és szükség van a nemzeti parlamentek nagyobb szerepére. A lengyel elnök egyúttal fontosnak nevezte az Európai Parlament és az uniós kormányfőket tömörítő Európai Tanács szerepének megerősítését is, mint olyan intézményekét, amelyek képviselői a demokratikus választások révén léptek színre. Az államfő kedd esti, az EU-csatlakozás évfordulója alkalmából a közszolgálati televízióban sugárzott beszédben hangsúlyozta, hogy Lengyelország felelősséget vállal az EU jövőjéért, a lengyelek tudatában vannak az unió előtt álló kihívásoknak, bár gyakran eltérő módon értékelik azokat. Egy dologban azonban egyetértünk: Európa, az EU mi vagyunk – jelentette ki, hozzáfűzve: mindenki, aki ma nyugtalanságot próbál kelteni a lengyel tagságot illetően, Lengyelország érdekei ellen cselekszik.

Duda ezzel a kijelentéssel arra a vitára reagált, amelyet Lengyelországban Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnökének hétfői kijelentése váltott ki. Juncker tagadóan válaszolt egy lapinterjúban feltett kérdésre, hogy Lengyelország kiléphet-e az EU-ból, amennyiben az őszi lengyel parlamenti választást a jelenlegi kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS) nyeri meg.

PestiSracok facebook image

– reagált Juncker. A PiS politikusai szerint az EB elnöke ezzel cáfolta a lengyel ellenzék állításait, amelyek szerint a kormány politikája veszélyezteti Lengyelország uniós tagságát.

Lengyelország, Magyarország, valamint nyolc másik európai állam – Ciprus, Csehország, Észtország, Lettország, Litvánia, Málta, Szlovákia és Szlovénia – tizenöt éve, 2004. május 1-én csatlakozott az EU-hoz.

Forrás: MTI; Fotó: PS

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.