Pesti Srácok

Átvezénylik a Honvédség vadászrepülőit Pápára

null

A készenléti szolgálatot is ellátó Gripenek május 7-től Pápán állomásoznak – közölte a Honvédelmi Minisztérium.

A vadászgépek átvezénylésére azért van szükség, mert a NATO Biztonsági Beruházási Program, valamint a Modern Városok program keretében az elkövetkező időszakban fejlesztik a kecskeméti légibázist, ezért a fel- és leszállópálya, valamint a hozzá kapcsolódó guruló utak tervezetten május közepétől legalább fél évig nem lesznek alkalmasak repülőgépek fogadására. Az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázisról a Gripenek május 7-én és május 8-án települnek át Pápára. A készültségi szolgálatot ellátó géppár úgynevezett gyakorló, azaz „TANGO” riasztás keretében hagyja el a kecskeméti bázist, majd ezt követően Pápán kezdi meg a Fegyveres Légvédelmi Készenléti Szolgálatot.

Az áttelepülés ideje alatt – valamint a feladatok ellátásának függvényében időszakosan – az ideiglenes állomáshely körzetében a megszokottnál nagyobb hanghatásra lehet számítani. A feladatok Pápán történő ellátáshoz szükséges technikai eszközök szállítása közúton és vasúton történik, ezért az 52-es és a 8-as számú főutakon a május 6. és 8. közötti időszakban, május 10-én, valamint 13-án megnövekedett forgalomra számíthatnak az arra közlekedők.

Forrás: MTI; Fotó: Origo/Tuba Zoltán

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.