Pesti Srácok

Balog Zoltán: A Magyarország elleni támadások a nyugati elit tanácstalanságát mutatják

Balog Zoltán: A Magyarország elleni támadások a nyugati elit tanácstalanságát mutatják

A Magyarország elleni támadások a nyugati-európai balliberális elit tanácstalanságát mutatják - mondta Balog Zoltán miniszterelnöki biztos, a Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriumi elnöke kedden az MTI-nek Berlinben, ahol részt vett az egyik legtekintélyesebb német közhasznú alapítvány, a Körber Alapítvány (Körber Stiftung) Fenyegetést jelent-e az erős vezetés a demokráciára - személyiség, hatalom és populizmus történelmi kontextusban című pódiumbeszélgetésén.

Balog Zoltán a beszélgetés tapasztalatait értékelve kiemelte, hogy a balliberális szellemi elit a tekintélyelvű kormányzással és az idejétmúltnak gondolt nemzetállam visszatéréséről szóló "riogatással" próbálja leplezni tanácstalanságát. A nyugat-európai elitnek "kell egy ellenségkép, amelytől meg lehet menteni Európát, és sokan úgy gondolják, hogy ez a magyar nemzetállam, ami részben nevetséges, részben pedig szomorú, hiszen éppen arról terelik el a figyelmet, amit ők rosszul csinálnak" - mondta a korábbi emberierőforrás-miniszter. Ezt mutatja a brit európai uniós (EU-) tagság megszüntetése (Brexit) is, ami nem a brit választók állítólagos "ostobaságának" tulajdonítható, hanem éppen annak, hogy az EU jelenlegi vezetése "nem képes tudomásul venni a nemzetállamok igényeit, és nem képes olyan módon irányítani az EU-t, hogy ne történjenek ilyen súlyos balesetek és veszteségek" - mondta Balog Zoltán. Aláhúzta: amit a nyugat-európai elit visszatérésnek tekint "a ma már nem időszerű nemzetállamhoz, azt mi úgy tekintjük, hogy megpróbáljuk a XXI. században, a posztmodern világban újradefiniálni, hogy miként lehet képviselni egy nemzeti közösség érdekeit".

A pódiumbeszélgetésen Timothy Snyder amerikai történész, a Yale Egyetem kutatója a többi között kifejtette: van a politizálásnak egy olyan formája, amelynek kiindulópontja nem a jogállamiság és a pluralizmus, hanem az ellenfél vagy ellenség képének megalkotása. Erre a formára jellemző a magát erősnek láttató vezető, aki azonban "nem erős és nem is vezető". Közösségét nem előre viszi, hanem a múltba, méghozzá nem a "bonyolult történelmi, hanem a mitikus nemzeti múltba". Ezek a politikusok a "történelem újrahasznosítása" eszközét alkalmazzák, saját közösségük megerősítése helyett pedig az ellenfélnek, ellenségnek kijelölt tényezők meggyengítésére törekednek - fejtette ki Timothy Snyder, e politikusok közé sorolva Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnököt és Orbán Viktor magyar miniszterelnököt is.

Balog Zoltán mindezzel kapcsolatban kifejtette, hogy a gyenge vezető éppen annyira veszélyes lehet, mint a túlságosan erős vezető, de ez a kérdés a mai Magyarország viszonyainak összefüggéseiben nemigen értelmezhető, hiszen az országot 2010 óta vezető kormány demokratikusan, választáson szerzett és többször megerősített felhatalmazás alapján végzi munkáját. A tények pedig azt mutatják, hogy Magyarország a kormány munkájának révén jóval erősebb, mint 2010-ben - emelte ki Balog Zoltán, rámutatva a többi között az államháztartási, a munkanélküliségi és a gazdaságnövekedési adatok alakulására. A volt miniszter arról is szólt, hogy a magyarországi folyamatokról szóló diskurzust Nyugaton a balliberális médiában megjelenő "közhelyek" uralják, és erősen jellemző az érdeklődés és a megértés hiánya a kelet-közép-európai térség történelmi, kulturális és politikai sajátosságai iránt. Meghatározó a kettős mérce alkalmazása is az EU "úgynevezett új tagállamaival", vagyis a 2004 óta csatlakozott kelet-közép-európai országokkal szemben, ami nagyon is okot ad a közösség külső veszélyektől való védelmére hangsúlyt helyező politizálásra - fejtette ki Balog Zoltán.

PestiSracok facebook image

A több, mint száz meghívott vendég, köztük politikusok, diplomaták és tudósok előtt tartott beszélgetésen Archie Brown brit politológus, az Oxfordi Egyetem kutatója egyebek mellett kiemelte: egyáltalán nem gond, hogy egy vezető "erős", ha egyben "jó" vezető is; ezt mutatja a lányok oktatásáért kiálló Nobel-békedíjas pakisztáni aktivista, Malala Juszafzai, vagy a 16 évesen globális civil mozgalmat szervező svéd környezetvédő, Greta Thunberg példája.

- fejtette ki a brit politológus. Sylvie Kauffmann, a Le Monde című francia balközép lap munkatársa a többi között arról szólt, hogy Nyugat-Európában szokás egységes tömbként kezelni a visegrádi négyek országcsoportot (Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia), holott ez a regionális együttműködés igen sokszínű, számos területen egymástól eltérő államokat fog össze, ami a vezetők szintjén is megmutatkozik. Így például Jaroslaw Kaczynski, a lengyel kormányzó konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) párt elnöke Orbán Viktorral ellentétben nemigen fogad külföldi vendégeket, nem jár külföldre és az anyanyelvén kívül egyetlen nyelven sem beszél.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.