Pesti Srácok

Beata Szydło: Közép-Európa ismét felkerült a világtérképre

Beata Szydło: Közép-Európa ismét felkerült a világtérképre

Közép-Európa ismét felkerült a világtérképre és ez a mi művünk: lengyelek, magyarok, szlovákok és csehek közösen értük el – mondta Beata Szydło lengyel miniszterelnök-helyettes a Nézőpont Intézet és a Felczak Alapítvány által szervezett, „Közép-Európa Európája” című konferencián. A lengyel miniszterelnök-helyettes a közép-európai országok együttműködésének mélyítésére, közös lehetőségeire hívta fel a figyelmet. Mint fogalmazott: „együtt szereztük meg függetlenségünket, együtt építettük gazdaságainkat. Vagy együtt maradunk, vagy szétesünk az uniós puzzle-ben”.

A Nézőpont Intézet budapesti eseményén elmondta: a közép-európai országoknak a nemzetközi fórumokon közösen kell kiállniuk értékeikért, ez pedig állandó küzdelmet követel meg. Beata Szydło a közelgő európai parlamenti választások fontosságára hívta fel a figyelmet. A lengyel miniszterelnök-helyettes szerint az Európai Unióban csökken a bizalom, az uniós polgárok elidegenedtek az uniós intézményektől, miközben a kétsebességes Európa következtében kettészakad a szövetség.

– mondta a lengyel miniszterelnök-helyettes. A nemzetközi konferencián tizenhárom magyar és lengyel politikus, szakértő vett részt.

PestiSracok facebook image

Trócsányi László igazságügyi miniszter elmondta: fontos, hogy Magyarország és Lengyelország együtt gondolkodjon Európa jövőjéről, hogy megosszák egymással vízióikat.

– idézett az igazságügyi miniszter egy, a visegrádi együttműködésről a napokban megjelent német újságcikket. Trócsányi László szerint sikeres a közép-európai együttműködés, a V4-ek hangja ma erősebben szól, mint bármikor.

A rendezvényt Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője, illetve a társszervező Waclaw Felczak Alapítvány elnöke, Karol Biernacki nyitotta meg. Mráz Ágoston Sámuel beszédében elmondta: a Nézőpont Intézet kutatása szerint a közép-európai emberek 70 százaléka tartja magát kereszténynek; szintén 70 százalékuk vallja úgy, hogy nem kér a bevándorlásból.

– közölte a Nézőpont Intézet vezetője.

Karol Biernacki arra hívta fel a figyelmet, hogy az európai alapelvek elvesztették jelentésüket, ezért fontos, hogy a lengyel-magyar kulturális párbeszéd központi témája a kereszténység legyen.

Az eseményen több kerekasztal-beszélgetésre is sor került. Az Európai Unió identitását célzó vitában Kiss-Rigó László, a Szeged-Csanádi Egyházmegye püspöke elmondta: Európában egyre népszerűbb fogalom a „materialista keresztény”, illetve az „ateista keresztény”, az egyházi vezető szerint ez azonban veszélyes jelenség.

– fogalmazott Kiss-Rigó László.

A beszélgetésen részt vett az Orbán Viktor miniszterelnökről könyvet író lengyel újságíró, Igor Janke is. A lengyel újságíró arra hívta fel a figyelmet, hogy Európa visszaesett a globális gazdasági versenyben; szerinte Európa a legkevésbé innovatív kontinens.

Forrás: Nézőpont Intézet; Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.