Pesti Srácok

Beiktatták az új osztrák minisztereket

Beiktatták az új osztrák minisztereket

Beiktatta hivatalukba az osztrák államfő szerdán a kormány új minisztereit. Az országban azután alakult ki kormányválság, hogy Sebastian Kurz kancellár bejelentette, felbontja a koalíciót, majd a koalícióhoz tartozó Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) valamennyi minisztere lemondott.

Karin Kneissl külügyminiszter, aki az FPÖ-t képviseli a kormányban, de nem tagja a pártnak, az átalakított kormányban is a posztján maradt. Alexander Van der Bellen köztársasági elnök a bécsi Hofburgban a beiktatási ceremónián arra kérte a kinevezés előtt álló minisztereket, hogy soha ne feledkezzenek meg az európai együttműködés fontosságáról. Az államfő azt mondta:

Az alkancellári tisztséget a jövőben Hartwig Löger pénzügyminiszter, a vezető kormányerő, az Osztrák Néppárt (ÖVP) politikusa tölti be. Erről a posztról mondott le szombaton Heinz-Christian Strache, az FPÖ addigi elnöke. A részben szakértőkből álló osztrák kormány belügyminisztere Eckart Ratz, a legfelsőbb bíróság volt elnöke lett, aki egyben a korrupció elleni küzdelem szaktekintélye. Elődjét, Herbert Kickl belügyminisztert Sebastian Kurz kancellár kezdeményezésére az államfő felmentette hivatalából. Egészségügyi miniszterré Walter Pöltnert nevezték ki, aki korábban szociális ügyekkel foglalkozott, és tagja a Szociáldemokrata Pártnak (SPÖ). Ő Beate Hartinger Kleint váltja a hivatalban. A közlekedési miniszteri posztot mostantól Valerie Hackl, az Austro Control nevű cég vezetője tölti be az időközben az FPÖ elnökévé választott Norbert Hofer utódjaként.

PestiSracok facebook image

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."