Pesti Srácok

Benkő Tibor: A honvédség új fejlődési pályára lép

Benkő Tibor: A honvédség új fejlődési pályára lép

A Magyar Honvédség új fejlődési pályára lép - hangsúlyozta a honvédelmi miniszter vasárnap Budaörsön, a családi nappal egybekötött haditechnikai bemutatón.

Mint elmondta, itt olyan eszközökkel ismerkedhetnek meg a jelenlévők, amelyekkel a honvédség már rendelkezik, és egyaránt alkalmasak a hagyományos, a modern és a hibrid hadviselés műveleti feladatainak ellátására. Emellett a rendezvénnyel a cél az is, hogy a honvédség együtt ünnepelhesse a honvédelem napját a társadalommal.

- fogalmazott a miniszter, hozzátéve: azt szeretnék, ha ez a család a jövőben még tovább bővülne. Kiemelte: arra törekednek, hogy a magyar katonák olyan eszközökkel rendelkezzenek, amelyek a XXI. századi kihívásokra kellő mértékű választ tudnak adni. Azt szeretnék, hogy az emberek valóban békében élhessenek - hangsúlyozta Benkő Tibor. Napjainkban rendkívül gyorsan változik a biztonsági környezet a világban, Európában, Magyarország környezetében is - jegyezte meg a miniszter. Majd Julius Caesart idézve leszögezte:

PestiSracok facebook image

Ugyanakkor aláhúzta: a katonák nem akarnak háborút, a békét kívánják megőrizni. Minden felelősségteljesen gondolkodó vezetőnek kötelessége, hogy gondoskodjon hazája, országa, népe biztonságáról. Szerinte olyan katonákra van szükség, akik követik az 1848-as forradalom és szabadságharc hőseinek emlékét. Emlékeztetett arra, hogy 1849. május 21-én, a forradalom és szabadságharc "legékesebb" ütközetében a magyar katonák visszafoglalták Budát. Ennek emlékére május 21. a honvédelem napja.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.