Pesti Srácok

Benkő Tibor: Magyarországnak ma is szüksége van erős honvédségre

null

Magyarországnak ma is szüksége van erős, modern, korszerű, ütőképes Magyar Honvédségre - jelentette ki a honvédelmi miniszter kedden, Budapesten, a budai Várban, a honvédelem napján tartott megemlékezésen.

Benkő Tibor emlékeztetett: 170 éve ezen a napon vívták a magyar hadtörténelem egyik legkiemelkedőbb csatáját, amely során visszafoglalták az ősi főváros, Buda várát. Ez egy olyan csata volt, amelyre büszkék lehetünk - mondta a miniszter. Legyünk büszkék elődeinkre, kövessük példájukat, ahogy az évszázadok során példát mutattak bátorságból, hősiességből, helytállásból - fogalmazott.

A miniszter beszédében szólt arról is, hogy a honvédség megújul, s ebben a kormány és a társadalom támogatását is élvezi. Utóbbit igazolja a miniszter szerint, hogy a múlt hétvégén, Budaörsön tartott haditechnikai bemutatón sokan nagy érdeklődéssel fordultak a magyar katonák és a honvédség felé. Benkő Tibor azt mondta: rendkívül fontos, hogy a honvédség valóban megújuljon mind katonai képességeit, mind a katonák gondolkodását illetően, hogy "méltók legyünk hazánk, nemzetünk szolgálatára".

Kiemelte: a megújulás ékes példáját mutatja a honvédelmi és haderőfejlesztési program, amely nemcsak a modern haditechnikáról szól, hanem a katonáról is, továbbá a honvédség és a társadalom baráti kapcsolatáról, az együttműködésről, a hazafias honvédelmi nevelésről. A miniszter a katonáknak üzenve azt mondta: legyenek bátrak, hazájuk, nemzetük iránt elkötelezettek, és tartsák szem előtt mindazt, amit katonai esküjükben megfogadtak. A budai Várban, a Dísz téren tartott megemlékezés végén koszorúkat helyeztek el a Honvéd emlékműnél.

PestiSracok facebook image

A magyar katonáknak 1849. május 21-én, a tavaszi hadjárat végén három hétig tartó ostrom után sikerült visszaszerezniük a budai Várat. Ennek emléket állítva 1992 óta május 21. a honvédelem napja.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.