Pesti Srácok

Büntetőjogi következményei is lehetnek Heinz-Christian Strache ibizai kijelentéseinek

null

Heinz-Christian Strache Ibizán tett kijelentései ártottak Ausztriának, és akár büntetőjogi következményekhez is vezethetnek - mondta Sebastian Kurz osztrák kancellár a volt alkancellárról a Földközi-tengeri szigeten titokban készített videofelvételről egy hétfői német lapinterjúban.

Sebastian Kurz a Bild című lapban közölt interjúban kiemelte, hogy a videofelvétel "a hatalommal való visszaélésről", valamint "nyílt korrupciós ajánlatokról" és "a szabad sajtó elleni támadásokról" szól. Arra a felvetésre, hogy az Egyesült Államokban ezért akár 25 év börtönbüntetés is járhat, azt mondta, hogy Ausztriában is lehet "büntetőjogilag releváns" mindaz, ami a felvételen elhangzott. Ezt majd az ügyben indított vizsgálatok során kell megállapítani. Heinz-Christian Strache már a 2017-es választási kampányban is tett "kétes kijelentéseket", de "amit ebben a videóban elmond, az egy nagy botrány, politikai tevékenysége végét jelenti, és vélhetően büntetőjogi következményekhez is vezet" - fejtette ki Sebastian Kurz. Az Osztrák Néppárt (ÖVP) elnöke hozzátette: maga a felvétel is "kétes módszerek" alkalmazásával készült, de "a nagy botrány a tartalom, az ötletelés a hatalommal való visszaélésről". Az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) volt elnökének kijelentései "ártottak a politika tekintélyének és az ország tekintélyének", és ezekkel a kijelentésekkel "az FPÖ tönkretette saját magát" - mondta Sebastian Kurz.

A rejtett kamerákkal készített videofelvételen Heinz-Christian Strache a választási kampányhoz nyújtandó támogatásért cserébe állami megbízások elnyerését helyezte kilátásba egy magát ausztriai befektetésre készülő, dúsgazdag orosznak valló nőnek 2017 júliusában, néhány hónappal az ausztriai parlamenti választás előtt. A felvételről pénteken számolt be a Der Spiegel című német hírmagazin és a Süddeutsche Zeitung című német lap. Másnap Heinz-Christian Strache lemondott alkancellári és pártelnöki tisztségéről, Sebastian Kurz pedig felmondta a koalíciót az FPÖ-vel és kezdeményezte az előrehozott választások kiírását.

Forrás: MTI; Vezető kép: gmx.at

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.