Pesti Srácok

Dobrev Klára mindent tud a diktátorokról és a diktatúrákról

Dobrev Klára mindent tud a diktátorokról és a diktatúrákról

Véletlenül úgy alakult, hogy az EP-választások előtti (egyik) utolsó interjút Dobrev Klárával, a DK listavezetőjével közölte a függetlenobjektív újságírás magyar zászlóshajója, az Index. Csak hogy a választókat egyáltalán ne befolyásolják, főcímben hozták le, hogy Gyurcsányné szerint Orbán Viktor olyan, mint Kim Dzsong Un. Bár a valódi diktatúra kis túlzással a vérében van az Európai Egyesült Államok magyarországi prófétájának, mégsem tud különbséget tenni a saját politikai sikertelenségéből következő mellőzöttsége és aközött, hogy valaki kiirtja hazájában a komplett ellenzéket (meg a támogatókat is).

A Fidesz harmadik kétharmada szülte a magyar közélet újabb gyurcsányi mételyét, melyet most Dobrev Klára néven próbál meg a DK eladni az erre vevő ex-komisszároknak és párttagsági könyvecskéjüket elködösödő tekintettel a szoba magányában lapozgató szavazóknak. Maga Dobrev saját állítása szerint egészen a kétharmadig nem akart aktívan politizálni, de erőt vett rajta a demokratikus elkötelezettsége, és a párttagok lelkesedése is meggyőzte. A konteó-hívőknek is magas labda, miszerint a párt neve (DK) és a Gyurcsányné leánykori nevét takaró monogram (szintén DK) nem véletlenül ugyanaz – innen nézve az elnevezés talán egy zseniális marketingfogás is lehet, hiszen a listavezető személye így még jobban összeforr a párttal, mint ahogy egy igazi személyikultuszban dukál is. Persze Dobrev nem vallotta be soha, hogy férje csak neki csinált egy pártot, hogy aztán Brüsszelben egy szegről-végről a nevét viselő szervezet támogatásával politizálhasson; helyette azt mondja, a teljes gárda kívánta tőle, hogy ő legyen a DK listavezetője.

Magyarországot nem sikerült elvezetni, jöhet Európa

Gyurcsány Ferenc 2004 és 2009 között már próbálkozhatott a kormányzással, az akkor nem sikerült neki: egy évvel kormányzati ciklusának vége előtt le kellett mondania. Kormányzásának következményeit pedig hosszú évekig nyögte az egész ország. Ebből pedig a bukott miniszterelnök annyit szűrt le, hogy nem ő tévedett, csak túl kicsiben csinálta. Ez a mentalitás egyébként jellemző a legtöbb diktátorra: így gondolkozott például Hitler és Mussolini is, akik saját kudarcukat okát nem hibáiknak, hanem a külső és belső ágenseknek, esetleg méretezési hibának tulajdonították. Ebből – Gyurcsányhoz hasonlóan – azt a következtetést vonták le, hogy elhibázott lépéseiket nagyban kell megismételni.

PestiSracok facebook image

Ez lenne az Európai Egyesült Államok koncepciója, melyet most zászlajára tűzött a DK. Klára asszony az Indexnek is rendkívül lelkesen ecsetelte, hogy milyen lépésekkel építené le az egyes tagállamok szuverenitását, melyek közül kiemelte a gazdasági kérdések közösségi megoldását, melynek nem mellékesen egyenes ági következménye lenne a tagállamok külső védekező képességének lenullázása.

Ufó migránsok a DK-nál

Dobrev szerint migrációs válság nem volt: ezzel riogatni ugyanolyan mértékű bolondság, mint várni az ufókat, hogy elpusztítsák a Földet. A szelektív vakság tehát létező betegség, azonban szerencsére igen ritka: a lakosság kevesebb, mint 5-10%-át érinti, pont annyit, ahányan a DK-ra szavaznak.

Dobrev elmondta még azt is, hogy a kerítés szerinte teljesen felesleges, az árából inkább az oktatásegészségügyre kellett volna fordítani, ami kerítés híján jogos felvetés lenne, hiszen a bevándorlásnak köszönhetően megjelenne egy csomó olyan betegség, amelyre nincs felkészülve az európaiak immunrendszere, mint például az ebola, ami aztán szép kis demográfiai válságot tudott volna rendezni Magyarországon.

Orbán, a diktátor

Alkotmányjogi kitekintéssel is szolgált az érdeklődőknek Dobrev, aki közölte: Magyarország államformát váltott, köztársaság helyett immáron diktatúrában élünk. Mindezt annak kapcsán mondta, hogy Orbán Viktort mértéktartóan az észak-koreai diktátorhoz, Kim Dzsong Unhoz hasonlította. Szerinte mindkét politikus kommunikációs diktatúrát vezetett be, amellyel eltaposnak minden velük ellenkező hangot. Mint például ezt az interjút, amit gyaníthatóan jó pár ezren elolvasnak, és futótűzként megy majd végig a balliberális médián az, hogy be lett tiltva. Vagyis nem lett. Szóval igen, Orbán elnyomja őt is és a sajtót is. A lényeg, hogy diktatúra van, mert DK Klára megmondta.

Az ember azt hinné, hogy aki ennyi szálon kötődik a kommunista diktatúrához, kicsit jobban felismer egy önkényuralmi rendszert. Apró Antal unokája kicsit keveri a dolgokat, ha azt gondolja, diktatúrában él pusztán azért, mert az emberek nem osztják a véleményét. Alapvetően éppen ellenkező a helyzet. Ő megszokhatta azt, hogy a szocializmusnak nevezett "softcore" diktatúrában a hozzá hasonlók véleménye a meghatározó, és nem tudja elviselni, hogy egy demokráciában ez már nem ilyen egyértelmű. Egy demokratikus rendszerben ugyanis nem szabható meg, hogy kinek a véleménye, programja legyen mérvadó; a választók megbecsülését és szavazatát ki kell érdemelni. Ha pedig valaki politikailag mellőzöttnek érzi magát, az nem azért van, mert diktatúrában él, hanem mert a választók elutasítják, nem kérnek belőle. Persze keserű dolog a politika partvonala mellől nézni a meccset, de sikertelenségéből eredő frusztrációját egy közéleti szereplő sem vezetheti le mások rágalmazásával. Ha érti a demokráciát.

A valódi diktatúra: az európai politika potenciális belügy

Az igazi diktatúrák jellegzetessége, hogy potenciális belügyként tekintenek más országok, népek belpolitikájára. Így viselkedik Dobrev is, aki azt nyilatkozta: nem véletlenül beszél ennyit Európáról, ugyanis szerinte ez belpolitika. Hozzátette: legnagyobb ambíciója az, hogy részt vehessen az Európai Egyesült Államok megalkotásában és a szuverén nemzetállamok lebontásában. Mindebben pedig a legijesztőbb, hogy Európa hipotetikus cárnője ezt teljesen komolyan is gondolja.

Fotó: Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.