Pesti Srácok

EP-választás – Gyurcsány szerint elért eredménye váltópárttá teszi a DK-t

EP-választás – Gyurcsány szerint elért eredménye váltópárttá teszi a DK-t

Nem érez elégtételt az MSZP-vel szemben, mert nem érdekli volt pártja – állította Gyurcsány Ferenc a 24.hu-nak adott interjújában, amelynek kérdései között főképp azok szerepeltek, hogy a vasárnapi EP-választáson meglepően jól szereplő DK útja merre visz tovább. A volt miniszterelnök azt mondta, nem akarja felrúgni a Budapesten az önkormányzati választásokra gründolt megállapodásokat; továbbra is Karácsony Gergelyt látja Tarlós István megfelelő súlyú és komolyságú kihívójának. A DK elnöke még nem tudta megmondani, hogy pártja négy EP-képviselője melyik frakcióba ül majd be, de a gondolati összefüggéseket keresve felfedezhető, hogy az Európai Parlamentben is Orbán Viktor ellenében akar politizálni.

Bár sokan Gyurcsány feleségének, Dobrev Klárának tulajdonítják a DK-nak négy EP-mandátumot jelentő vasárnapi szavazás sikerét, a pártelnök kijelentette: nincs szerepcsere, belátható időn belül ő marad az alakulat vezetője. A volt kormányfő szerint neje kezdő, de tehetséges politikus, akinek öt éve van, hogy mindezt bebizonyítsa az Európai Parlamentben és idehaza egyaránt. Gyurcsány Ferenc szerint a DK előtt két út áll: vagy a liberális, vagy a szociáldemokrata frakció tagjai lesznek; a döntésben az is szerepet játszik majd, hogy melyik alakulat támogatna egy Orbán pártcsaládjából érkező bizottsági elnököt. Sikerüket Gyurcsány azzal magyarázta, hogy az idei EP-korteskedés volt a legpontosabb, legfegyelmezettebb, legintenzívebb kampányuk.

Az interjúban Gyurcsány meglepően visszafogott, holott sokan úgy gondolták a vasárnapi eredmények láttán, hogy egyértelműen és hangosan jelzi majd vezéri szerepének visszaszerzését az ellenzéki oldalon. A pártelnök nem érez elégtételt az MSZP-vel szemben; állítása szerint nem érdekli volt alakulata, ami azért egy kicsit azt az érzést kelti, hogy mást gondol és mást mond. Szavaiból ugyanakkor kitűnik, hogy az Európai Egyesült Államok gondolatával nem politikai termékként házaltak, hanem komolyan gondolják, mert szerinte azzal lehet megmenteni a Földet, és a jövő generációit. Gyurcsány Ferenc szerint a DK felállt a tavaly áprilisi pofon után, a vasárnapi eredményük pedig az egyértelmű megerősödés jele, és nem titkolta el azt sem: az a célja, hogy újra kormányfőként vezesse Magyarországot.

Forrás: 24.hu; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.