Pesti Srácok

Fidesz: Európa megmaradása a tét az EP-választáson

Fidesz: Európa megmaradása a tét az EP-választáson

Az európai parlamenti (EP-) választás tétje Európa megmaradása, mert jelenleg alapvetően veszélyezteti az Európai Uniót a tömeges migráció - jelentette ki a Fidesz kommunikációs igazgatója, amikor a Fidesz-KDNP pártszövetség hétfőn bemutatkozott a közmédia által az EP-választáson listát állító pártok számára biztosított időkeretben az M1 aktuális csatornán.

Hidvéghi Balázs azt mondta, hogy az európai keresztény kulturális közeg fontos érték, amelyet meg kell védeni attól, hogy feloldódjon egy kívülről irányított és ránk erőltetett migrációs hullámban. Ez azt jelenti, hogy az EP-választások 40 éves történetében még soha nem volt akkora tétje ilyen választásnak, mint most - tette hozzá a politikus. Úgy vélekedett: a bevándorlási krízishelyzet megmutatta, hogy veszélybe kerül az európai együttműködés, a belső határok átjárhatósága, az európai emberek biztonsága akkor, ha az EU nem védi meg önmagát. A Fidesz-KDNP-nek az a véleménye, hogy ebben a helyzetben helyre kell állítani és meg kell erősíteni a közösség külső határainak védelmét. Továbbá ki kell mondani, hogy az erőltetett bevándorlás nem jelenthet megoldást Európa munkaerő-piaci és demográfiai problémáira - mondta.

Hidvéghi Balázs arról is beszélt, hogy a Fidesz és szövetségese, a KDNP megalakulásuk óta elkötelezett Európa-barát politikai erők. Azt gondolják, hogy magyar nemzeti érdek az európai országok együttműködése. Azonban olyan Európában hisznek, amely szuverén nemzetek együttműködésére épül. Tehát az EU akkor sikeres, ha abban a nemzetek közösségének akarata jelenik meg, és Brüsszel meghallja az emberek véleményét - tette hozzá. A kommunikációs igazgató úgy vélekedett, hogy az elmúlt évek bevándorláspárti brüsszeli politikája elhibázott, és nem az európai nemzetek érdekeit szolgálja. Ezt a rossz politikát pedig meg kell változtatni - fűzte hozzá. A Fidesz-KDNP-nek az a véleménye, hogy a magyar európai parlamenti képviselőknek a magyarok érdekeit kell képviselniük Brüsszelben, és nem Brüsszel érdekeit Magyarországon - fogalmazott Hidvéghi Balázs.

A Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. döntése értelmében az európai parlamenti választáson listát állító kilenc párt ötperces bemutatkozási lehetőséget kap az M1 aktuális csatorna reggeli műsorsávjában. A közmédia a sorrendről sorsolással döntött, a pártok képviselői május 6-ától 16-áig érkeznek a stúdióba. A választási program ismertetésére vonatkozó öt percet a törvényben garantált időkereten felül biztosítja a pártok számára a közmédia.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.