Pesti Srácok

Független lesz a Fidesz az EP-ben?

Független lesz a Fidesz az EP-ben?

Az ATV kormányközeli informátorokra hivatkozva írta meg, hogy Orbán egyelőre nem adta fel a néppárti tagságot, de nem nyitott egy baloldallal közös koalícióra. Másfelől egyelőre a szuverenistákhoz való csatlakozás sincs napirenden. A megkérdezettek szerint ugyanis sokat erősíthetne a Fidesz tárgyaló pozícióján, ha nem leosztott kereteken belül politizálhatna az EP-ben.

Az ATV-nek nyilatkozó, meg nem nevezett források szerint a jelenleg frakció nélküli 21 EP-képviselő száma egy több, mint kétszáz százalékos növekedéssel akár a 70 főt is elérheti majd Brüsszelben május 26-a után. Ez pedig felveti a kérdést, hogy ha a Fidesz most bejutó, valószínűleg több, mint 10 képviselője is független lesz - amit a források nem zárnak ki -, akkor minden európai parlamenti szavazásnál olyan alkalmi szövetséget/együttműködést kísérelhetnek meg kialakítani, amely a magyar érdek legjobb képviseletét biztosítja az EP-ben, illetve a bevándorlásellenes álláspontot juttatja érvényre. Emellett a megkérdezettek egy Fidesz-Néppárt-frakciót sem tartanak elképzelhetetlennek.

- mondta az egyik kormányközeli szereplő. A forrás kifejtette: az idei EP-választás éppen annyira vízválasztó lesz, mint Donald Trump megválasztása volt az Egyesült Államokban.

PestiSracok facebook image

- összegzett az egyik forrás.

Forrás: ATV; Fotó: MTI/EPA/Patrick Seeger

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.