Pesti Srácok

Gyurcsány felboríthatja az ellenzéki együttműködést Budapesten

null

A vasárnapi európai parlamenti választás új helyzetet teremtett az ellenzék önkormányzati kampányában is – írja a Magyar Nemzet. A lap szerint a várakozáson felül teljesítő baloldali DK és a liberális Momentum újratárgyalná az eddigi ellenzéki megállapodásokat, ami hatással lehet Karácsony Gergely (Párbeszéd) főpolgármester-jelöltségére is.

– közölte tegnap az M1 aktuális csatornán Farkas Örs politikai elemző annak apropóján, hogy a XIV. kerületben a szocialisták a negyedik helyre estek vissza. Az önkormányzati választásról elmondta: az EP-választás után egyértelművé vált, hogy az ellenzék térfelén a főpolgármesteri tisztségért folytatott küzdelmet eddig meghatározó Karácsony Gergely zuglói polgármester, a baloldali pártok jelöltje, és a független Puzsér Róbert, aki mögött a Jobbik és az LMP sorakozott fel, teljesen elvesztette politikai hátországát.

PestiSracok facebook image

– utalt a vasárnapi választás eredményére. Szerinte a leszerepelt ellenzéki pártokat az összefogás erőltetése miatt hagyták el a választók, akiknek az egymástól távol álló politikai irányok, közösségek és politikai karakterek egybemosása egyáltalán nem volt szimpatikus.

Karácsony Gergely ennek ellenére hétfőn, a Facebook-oldalán közzétett videóban azt hangoztatta, hogy az ellenzéki oldalon a versengést most már az együttműködésnek kell felváltania. Sietősen azt is leszögezte: készen áll arra, hogy az ellenzék támogatásával a kormánypárti Tarlós István kihívója legyen októberben.

Az EP-választáson az előrejelzéseknél is jobban szereplő, két mandátumot szerző Momentumnál tegnapra elmúlt a kezdeti szerénység.

– nyilatkozta Fekete-Győr András, a liberális párt elnöke tegnap több lapnak is. A Momentum áprilisban fogott össze az MSZP–Párbeszéddel, valamint a DK-val, és leszögezték: az előválasztás győztesét fogják támogatni az őszi önkormányzati választáson. Fekete-Győr szerint az áprilisi egyezményt eredetileg is annak szellemében kötötték meg, hogy május 26-a után, esetleg új pártokkal kiegészülve átgondolják az egészet.

– mondta.

A PestiSrácok.hu mindeközben – egy neve elhallgatását kérő forrásra hivatkozva – megírta, hogy Szél Bernadett lehet a Momentum főpolgármester-jelöltje. A Magyar Nemzet megkeresésére a Momentum nem kívánta kommentálni a Szél Bernadett indításáról szóló híresztelést. A képviselőnő pedig sajtósán keresztül cáfolta az értesülést. Azt üzente: „idén nem kíván semmilyen pozíciót vállalni”.

Az ellenzéki oldalon zajló erjedési folyamatokat mutatja Horváth Gyula, a DK csepeli elnökének Facebook-bejegyzése is, amelyben a Gyurcsány-párti politikus arra utal, hogy az ellenzéki pártoknak az uniós választáson mért súlyuknak megfelelően kell összeállítaniuk az őszi önkormányzati választásokon induló közös jelöltek listáját. A katasztrofális vereséget szenvedett MSZP elnöke, Tóth Bertalan viszont egészen más hangot ütött meg, mint sikeres szövetségesei. A szocialista politikus hétfőn a parlamentben szó szerint azért rimánkodott a többi ellenzéki párt felé fordulva, hogy „ne hagyják veszni a reményt” az őszi önkormányzati választáson.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.