Pesti Srácok

Halász János: Az ellenzék kezdettől fogva falaz Czeglédy Csabának

null

Az ellenzék kezdettől fogva falaz Czeglédy Csabának a Fidesz frakciószóvivője, Halász János szerint. A kormánypárti politikus úgy véli: Czeglédyt csak a mentelmi jog miatt jelölik Gyurcsányék különböző pozíciókra.

Halász János újságíróknak kijelentette:

A frakcióvezető ezt annak kapcsán jelentette ki, hogy sajtóhírek szerint titkos trezorjai voltak Czeglédy Csabának, a Demokratikus Koalíció (DK) köztörvényes bűncselekménnyel vádolt európai parlamenti képviselőjelöltjének. Halász János hangsúlyozta: ha ezek a hírek igazak, az azt jelenti, hogy az ellenzéki képviselők segítettek Czeglédynek abban, hogy "eltüntesse a nyomokat", cserébe pedig a DK európai parlamenti képviselőjelöltje "pénzelhette őket". Halász János emlékeztetett: a bíróság Czeglédy Csaba mentelmi jogának felfüggesztését kérte az NVB-től, de a magyar demokráciában példátlan módon a testület ellenzéki tagjai visszautasították a bíróság kérését, és "a köztörvényes bűncselekménnyel vádolt Czeglédy oldalára álltak". Felidézte: a kormánypártok már akkor jelezték, hogy elfogadhatatlannak tartják, hogy az NVB ellenzéki tagjai nem szavazták meg Czeglédy mentelmi jogának felfüggesztését.

PestiSracok facebook image

- fűzte hozzá a Fidesz frakciószóvivője.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.