Pesti Srácok

Juncker szerint megalapozatlanok Kurz kritikái az EU-val szemben

Juncker szerint megalapozatlanok Kurz kritikái az EU-val szemben

Jean-Claude Juncker szerint nem megalapozott Sebastian Kurz osztrák kancellárnak az Európai Unió túlbürokratizáltságáról, túlszabályozottságáról alkotott bírálata. Az Európai Bizottság elnöke erről a Der Standard című osztrák lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában beszélt.

Jean-Claude Juncker emlékeztetett arra, hogy hivatali ideje alatt a korábbihoz képest 55 százalékkal csökkent az Európai Bizottság által alkotott törvényjavaslatok száma; 134 javaslatot visszavontak, 150-et pedig egyszerűsítettek. Az elmúlt években csökkentették az adminisztratív terheket; a tisztviselők munkaidejét meghosszabbították, a személyzet létszáma pedig 2013 és 2017 között öt százalékkal csökkent. Arra a kérdésre, mi lehet Kurz motivációja, azt felelte: nem feltételezi az osztrák kancellárról, hogy az európai parlamenti választások előtt taktikai okból bírálná az Európai Uniót, hogy ily módon vegyen el szavazatokat a radikális jobboldaltól. Kurzot "meggyőződéses, rendíthetetlen" európainak nevezte, hozzáfűzte ugyanakkor:

A korábbi európai parlamenti ciklusokhoz képest tapasztalható változásokról Jean-Claude Juncker azt mondta: már korábban is előfordult, hogy - mint fogalmazott - nemzeti gondolkodásúak kísérletet tettek az európaiság visszaszorítására; korábban azonban senkinek sem jutott eszébe, hogy kilépjen az Európai Unióból; a Brexit teljesen új helyzetet teremt. Újnak nevezte azt a jelenséget is, hogy a kormányfők körében kételyek fogalmazódnak meg az EU-val kapcsolatban. Ellentmondásosnak nevezte azt a szerinte körvonalazódó célt, amelynek lényege: nem akarunk több Európát, ugyanakkor hatékonyabb Európát akarunk. A közelgő európai parlamenti választásokról a politikus úgy vélekedett: aggodalomra adnak okot a közös európai értékek megkérdőjelezésére vonatkozó erőfeszítések. A legnagyobb veszélyt szerinte a szélsőséges erők jelentik.

PestiSracok facebook image

- jelentette ki, hozzátéve:

Az európai parlamenti választások után Jen-Claude Juncker szerint nagyobb figyelmet kell majd szentelni az értékek megőrzésének.

- fogalmazott.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.