Pesti Srácok

Kedvezőek maradhatnak Magyarországon a munkaerőpiaci folyamatok

Kedvezőek maradhatnak Magyarországon a munkaerőpiaci folyamatok

A digitalizáció, a technológiai fejlődés drasztikusan átalakítja a munkaerőpiacot; a kormányoknak már most fel kell készülniük arra, hogy a változásokkal ne a dolgozók járjanak rosszul - hívja fel a figyelmet friss tanulmányában az OECD. A Pénzügyminisztérium foglalkoztatáspolitikai államtitkára szerint itthon továbbra is kedvezőek maradhatnak a munkaerőpiaci folyamatok - írta szombati lapszámában a Magyar Nemzet, amelyet az MTI szemlézett.

Bodó Sándor foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkár az OECD jelentésre reagálva a lapnak elmondta: az OECD-tagállamok többségében az alacsony fizetésű állások gyarapodtak, ezzel szemben a közepes bérszintű munkahelyek aránya a tagállamok közül Magyarországon nőtt az egyik legnagyobb mértékben, tíz százalékponttal az elmúlt években. A szakember hozzátette, hogy a folyamatok a fiatalok munkaerőpiaci helyzetére is kedvezően hatottak: több, mint tíz százalékponttal csökkent a középfokú végzettségű fiatalok körében az alacsony bérezésű foglalkoztatás. Az államtitkár arra is felhívta a figyelmet, hogy a foglalkoztatási ráta növelésében óriási eredményt tud felmutatni Magyarország: a foglalkoztatottak aránya tavaly 69,3 százalékos volt, meghaladta az OECD 68,4 százalékos átlagát, míg 2010-ben az ötvenöt százalékos mutatónk még jelentősen elmaradt az akkor 64,4 százalékos OECD-átlagtól. A 2018-as 3,7 százalékos munkanélküliségi rátával Magyarország a hatodik helyen áll az OECD-tagországok között, míg 2010-ben az állástalanok aránya 11,2 százalék volt, amivel a huszonkilencedik helyen álltunk a harminchat tagország között – tette hozzá Bodó Sándor.

A Magyar Nemzet a világszervezet tanulmányából kiemelte: a következő években a munkahelyek tizennégy százaléka megszűnhet, harminckét százaléka jelentősen átalakulhat a digitalizációval. Az előrejelzések szerint az alacsony bérszintű munkahelyek aránya valamelyest nő a folyamat során, míg a közepes színvonalú állások aránya drasztikusan csökkenhet. A világszervezet szerint egyre inkább elkerülhetetlen az élethosszon át tartó tanulás, a felnőttképzés modernizálása, a szociális védelem erősítése. Emellett a szociális párbeszéd erősítése is nélkülözhetetlen, mivel a munkáltatókkal kötött megegyezések kulcsszerepet játszanak abban, hogy a digitalizációnak ne a dolgozó legyen a kárvallottja.

Forrás/fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.