Pesti Srácok

Kétszáz hamis okmányt állított ki egy okmányirodai ügyintéző

Kétszáz hamis okmányt állított ki egy okmányirodai ügyintéző

Vádat emelt a Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Ügyészség egy okmányirodai ügyintéző ellen, aki mintegy kétszáz hamis útlevelet és személyazonosító igazolványt állított ki nem uniós polgároknak 2015 júniusa és 2016 decembere között - közölte a szerdán a fővárosi főügyész.

Ibolya Tibor a közleményben azt írta: a 31 éves nő a Fővárosi Kormányhivatal XX. Kerületi Hivatalának kormányablakánál dolgozott, ahol személyazonosító igazolványokat és útleveleket adott ki, valamint a személyazonosság ellenőrzésére egy úgynevezett képnézegető alkalmazást kellett használnia, ha a kérelmező honosítási okiratot mutatott be. Az ügyintézővel kapcsolatba lépett egy - a nyomozás során egyelőre ismeretlenül maradt - szervezett elkövetői kör, és rávette, hogy 168 - többek között ukrán, orosz, azeri, iráni, albán - állampolgárnak valótlan tartalmú - a kérelmezők fényképével ellátott, azonban különböző, honosított magyar állampolgárok adatait tartalmazó - magyar magánútlevelet és személyit állítson ki. A nő összesen 198 ilyen okmányt adott ki, és ezzel az Európai Unió tagállamának okmányaihoz juttatta a nem uniós polgárokat. Az ügyintézés során szándékosan nem alkalmazta az előírt alkalmazást. Az ügy másik - jelenleg letartóztatásban lévő - vádlottja egy 38 éves ukrán férfi, aki a nő révén jutott valótlan tartalmú útlevélhez. A férfit végül az Egyesült Királyságban fogták el, és átadták a magyar hatóságoknak - derül ki a közleményből. Az ügyészség a nő ellen embercsempészés és közokirat-hamisítás, a férfi ellen felbujtóként hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróságra.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Rosta Tibor

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.